A reflektorfény ösvényén

MELODY SZEMSZÖGE: 2012.09.03.

New Yorkban nőttem fel, de Buenos Airesben születtem, ott éltem négy évet utána költöztünk Amerikába. Főképp a politika miatt, de a lehetőségek és a több nemzetiség miatt is húzott a szüleim szíve az USA felé. Táncolni és énekelni kezdtem és az ország legnagyobb versenyein vettem részt, amit a korosztályom lehetővé tett. Van egy öcsém, Javier akit egyszerűen imádok,mindennél jobban, és ott vannak a szüleim akiket szeretek,de köztük annyira nincs minden rendben. Ennyit a bemutatkozásról, lássuk miért is írok…

Egy hete jártunk iskolába, a nyáron sok minden megváltozott mind bennem,mind a barátaimban ,mind a családomban,igaz én majd két éve változtam meg gyökeresen, de valahogy mégis az idei nyár éreztette leginkább a hatását. Tudom, hogy a változáshoz nem elég egy ember és azt is tudom, hogy gyerekes másokat hibáztatni, de azon változások, amelyeket én tapasztaltam mind egy emberre vezethetőek vissza: Vanda Moorra!

Valamilyen oknál fogva ő megteheti, hogy zsarol,és fenyeget másokat, ezzel ellehetetlenítve a többiek életét, akik nem ritkán tehetségesebbek és szorgalmasabbak mint ő. És oké elismerem, túlzok, de folyton neki kell a középpontban lennie, ez tény, s való, és az is hogy mindenkire féltékeny.

Na de ennyit a suli viszonyairól…A történet gyökeres fordulatot vesz egy régi New Yorki ismerős betoppanásával,akit Chanel Farellnak hívnak és a tesójának Nicolas Farellnak. Megláttam azt a szép hosszú aranybarna hajú lányt és éppen be akartam mutatkozni, amikor megszólalt egyből felismertem és ráeszméltem, hogy nem lesz szükség rá, hisz jól ismerem. Azonban más volt, mint mikor legutóbb láttam, a szeme elég véres volt, mintha napok óta aludna vagy ennek az ellentéte, és úgy tűnt zavarják az emberek, még én is, mindenki. Nem mosolygott, nem is beszélt túl sokat, mintha majd elaludna.

Természetesen amint lehetett bemutattam őket Alexis Costanak a legjobb barátnőmnek akit Friscoban szereztem.

ALEXIS SZEMSZÖGE:2012.09.03.

Négy éve a családom Torinoból San Franciscoba költözött,hogy több helyet lássunk a világból, hogy több művészeti lehetőségem legyen, mint Olaszországban.

Persze a bátyám,Giovanni (öt évvel idősebb,mint én) vagy Johnnie, ahogy az amerikai bandája hívja,teljesen kiakadt mert miattam költözünk a világ túlsó végére, de hiába hőbörög nem fog megváltozni a tény,hogy Olaszországban nem sok lehetőségem adódott volna,hacsak nem az Eurovision Song Contest vagy hasonló versenyek (ha a nemzetközi lehetőségeket vesszük csak figyelembe)

2011.SZEPTEMBER MÁSODIKA Az a nap, amikor a suli élete megváltozott két új diák érkezése okán,akiket Chanel és Nicolas Farellnak hívnak,és szuperek voltak,viccesek,okosak,és baromi tehetségesek! Chanelnek nagy kék szemei, hosszú aranybarna haja, erős, csinos alkata és kellemes inkább magas,de a fülnek jólesően csengő hangja volt, mind éneklés közben mind beszéd közben. A testvérének Nicolasénak szintén kék szemei voltak, széles mosolya, markáns arcvonásai, mintha a szappanoperák szépfiúja lenne, ami kicsit idegesített. Kicsit rekedtes, de nagyon kellemes, mély beszédhangja volt és hasonlóan mély, búgó énekhangja, de a rekedtség benyomása nélkül.

A suliba a szüleim is betoppantak egy kis időre, ha jól emlékszem a harmadik órára, aminek örültem mert javarészt én voltam a költözésünk oka, tehát igyekeztem a lehető legjobban teljesíteni.

VIC SZEMSZÖGE: 2012.09.03.

Chanel egy elég rideg lány volt, meglepően távolságtartó és ignoráns tudott lenni….Az arca mindig szomorú és elgyötört volt és mindig nyomott volt, mintha alig élne. Láttam, ahogy a barátai közt volt, és szimpatikus volt, nem a legvidámabb ember a földön, de szorgalmas és a barátaival kedves. Igaz egy alapvetően borús személynek látszott és valahányszor beszélni próbáltam vele nagyon bunkó volt, de színes személyiségnek véltem akit esetleg érdemes megismerni, habár alapvető szimpátiám mellett ott volt az, hogy túl sok keserűség ül az arcán, én meg egy elég pörgős srác vagyok és akármi is okozta azt a tengernyi kínt az arcán úgy gondoltam túljátssza a „fekete özvegy” szerepet egy kicsit, ami néha zavart benne, de nem ítéltem meg mivel nem tudtam az okát, csak feltűnően keserű volt ahhoz képest amihez én hozzászoktam.

Tehetséges is volt, ráadásul a testvérével keményen dolgoztak, hogy mindenben megfeleljenek az iskola elvárásainak, kellemes testvérpár voltak. De megértettem, hogy Melody nem díjazza ezt az érdeklődést, tehát egyelőre távol maradtam mindentől. Aztán ott volt Vanda, akit szintén távol akartam tudni mindenkitől, akitől csak lehet. Hogy távol lehessek tőle sokat beszélgettünk Valeval, mivel Vale elég fenyegető volt számára hogy ne merjen megzavarni mikor ő is ott van. Annyira szerettem vele időzni, mert mindig olaszul beszélhetünk, és sokkal jobban érzem magam egy olasz, vagy latin emberrel, mint a törökök között. A szüleimnek, persze ez nem nagyon tetszett, mármint a hozzáállásom az egész török vagy nem török kérdéshez, de ha egyszer olasznak éreztem magamat, nincs mit tenni.

• 
  -Fiam legalább próbálj úgy tenni, mintha érdekelne amit Apád mond!- utasított Anya amikor már fél órája beszéltek nekem a Korán tanairól, ami az ifjú férfit érinti (Ja igen…)-
  
  
  -Bocsi, de nem fogom abbahagyni sem az éneklést, sem a korongot, és ugyanúgy motorral járok, amíg tudok… és nem fog érdekelni amit beszéltek rólam, fogjátok már fel végre - reagáltam unottan-
  
  
  -Az isten verne meg!- fakadt ki Apám-
  
  
  -Oh… Már megtette amikor ide születtem ebbe a családba- gondoltam magamban, kívülről csak sóhajtottam-
  
  
  -Legalább válaszolj ha hozzád beszélnek!- magasodott felém Apa-
  
  
  -Sajnálom… Kiszáradt a torkom, vagy az hogy elfogyott a vizem is haram?- álltam fel és elsétáltam a csapig inni-
  
  
  -Ez a fiú reménytelen- mondta Anya Apának-
  
  
  -Telefon, majd én!- vettem fel-
  
  
  -Szia Chris, tudom nem felejtem el vinni a terembeosztást neked, aztán megmutathatnád a mixet amiről beszéltél tegnap- válaszoltam a hívó kérdésére-
  
  
  -Köszi haver, oké megmutatom, Brandon énekli a mixre a vokált- válaszolt lelkesen Chris-
  
  
  -Király! Alig várom, hogy halljam a felvételt- mondtam boldogan-
  
  
  -Ja, van kedved capoeirázni?- kérdezte-
  
  
  -Megnézem magamnak, de a jégkorong jelenleg elég… így is a jelenlegi támadóval kell hajtani, mert új a csapatban és a technikát tanítom neki. A kapitány...- mondtam kis gondolkodás után-
  
  
  -A hoki! Amúgy király a korongszezontok idén, nem?- nevetett harsányan-
  
  
  -A korongszezon jól megy, de kéne még egy támadó- helyeseltem-
  
  
  -Megszállott…- gúnyolt-
  
  
  -Csak csöppet- vontam vállat-
  
  
  -Meg tudom érteni…- hadarta-
  
  
  -Köszi- vigyorogtam-
  
  
  -Mennem kellene még van egy fizikakísérlet, amit csekkolnom kell- mondta komótosan, mivel gondolkodott-
  
  
  -A tudós a házban…- évődtem-
  
  
  -Persze, persze. Csá haver- köszönt el-
  
  -Csá, aztán csak nehogy túlzottan kidolgozd a fizikumot- viccelődtem-

A telefon után kihasználtam a hirtelen jött csendet, hogy felmenjek a szobámba, és szerencsére sikerrel is jártam, így a mai vitának vége szakadt ezzel a Chris általi hívással, amiért még jöttem neki eggyel.

Másnap reggel bocsánatot kértem Chaneltől a szerencsétlen találkozásunk miatt, amire Ő nem nagyon volt vevő … Amit Vanda műsora után meg is tudtam érteni részéről, de kissé eltúlzottnak éreztem a reakcióját ellenem. Aztán ahogy elpárolgott a meglepettség és kicsit gondolkodni tudtam, beláttam, hogy alapvetően jogosan volt szemét, így tiszteletben tartottam a véleményét… habár, talán azért gondolkodtam ennyit rajta, mert egy lány sem beszélt így velem, Melodyn és Alexen kívül azonban velük tudtam az okát, hiszen haragudtak de Ő annyira erős érzelmeket sugárzott ami lenyűgözött.

De talán pont ezért be akartam bizonyítani neki, hogy nem maga az ördög vagyok, ahogy hitte. Valamiért vonzódtam hozzá, talán pont azért, mert nem ment bele ezekbe a játékokba, ami jól esett a lelkemnek ennyi szarkavarás után ami itthon van. Tetszett ahogy énekelt, ahogy táncolt, és a személyisége is jó volt, tele szenvedéllyel és pont az a nagyszájú seggfej volt akire szükségem volt, hogy más fényben lássam magam és úgy általában a világot.

Kedves naplóm!2012.09.03.

Ez a nap furcsábban nem is indulhatott volna…Habár az tény és való hogy a Vicről alkotott véleményem NYERS KRITIKA mivel eleve negatív ami tegnap történt…Hogy megkérte azt a lányt,hogy küldjön a rossz irányba mivel tudta,így bajba kerülök. Furcsa srác annyi szent!

• 
  -Szia, lenne egy perced rám?- kérdezett-
  
  
  -Mondd! Amúgy nem, de úgyse kopsz le amíg nem mondod el, szóval mondd- hagyta rám-
  
  
  -Szeretnék elnézést kérni a történtekért…És csak hogy tudd, nem kértem meg azt a ribancot, hogy küldjön rossz terembe, az az ő magánakciója volt ellened mert jobb vagy mint ő.- magyarázkodott-
  
  
  -Ja, vágom. Köszi.- fordultam vissza a szekrényemhez és a hátamon éreztem a copfom csapkodását-
  
  
  -Komolyan! Hallgass meg, kérlek! –mentegetőzött-
  
  
  -Figyelj a barátnődet az imént hívtad ribancnak… Ez elég volt így okés? Nem kell magyarázkodnod, megértettem, én vagyok az új játékszeretek, de ha lehet kihagyhatnátok mert nem ezért küzdöttem ennyit, vili? -Ráadásul van elég bajom nélkületek is! Na, ha végeztél mehetsz, apuci fia!- reagáltam dühösen és egy kicsit felcsúszott a hangom amit egy tettetett köhögéssel palástoltam-
  
  
  -Nem, nem vagy játékszer! Csak el akartam ezt mondani, és maradjunk annyiban hogy a helyzet a „barátnőmmel” nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt gondolod!- válaszolt és mélyebb lett a hangja, éreztem, hogy meggyőző akar lenni és ahogy a szemembe nézett egyszerűen látszott, hogy benne is nagy vihar dúl, mait a szeme nagyon is kifejezett, mert ebben a pillanatban úgy nézett rám mintha a szeme a háborgó tenger lenne-
  
  
  -Figyelj, elég legyen! Csak hagyjuk egymást békésen élni, mindenkinek jobb lesz! És ne mondd, hogy nem olyan egyszerű mint gondolod, nem vagyok ostoba jó? És mondom, menj el mielőtt felhúzol! Csak hagyjál már! -Szarul vagyok nélküled is és van mivel foglalkoznom a ti kapcsolatotok egyensúlyán túl, köszike- csóváltam a fejem és igyekeztem a feldúltságomat kordában tartani, nehogy kiüljön a hangomra-
  
  
  -Jogos…És tudom nem mondtam, hogy az vagy!- védekezett és a hangja megremegett-
  
  
  -Oh sziasztok! Te vagy az új lány ugye!?- jött oda Vanda, azonban így, hogy tovább beszéltünk és volt lehetőségem megfigyelni láttam, hogy magasabb majd fél fejjel, továbbá az arcát elnézve láttam, hogy csinos, de nem túl kedves az arca, a haja sötét kávébarna a válláig érő, szögegyenes, elég fehér volt a bőre, de illett hozzá, az arca a kerek és szögletes egyedi keveréke, az arccsontja markáns, de széles ajkai és nagy sötétbarna szemei feldobták az arcát, és a tekintete szép még értelmes is, de olyan túlzottan megjátszott volt. Törékeny alkatához illet a rózsaszín szín, amit viselt. A hangja pedig mindig lenéző, mély volt, erősen felcsapta a mondatai végét és mindig kis műséggel benne, legalábbis számomra-
  
  
  -Igen, Chanel!- vágtam rá-
  
  
  -Bocsi a névmemóriám borzalmas. –mondta-
  
  
  -Oh, értem. –vontam vállat-
  
  
  -Miért nézel így? –kérdezett-
  
  
  -Csak nem vagyok hozzászokva a magad féle csajokhoz. –mondtam-
  
  
  -Oh tudom tökéletes vagyok…De nem kell félni nem vagyok harapós. –viccelődött,ami bosszantott, nem bírtam elviselni a legkisebb szexuális utalást sem, egyszerűen túlságosan is közel kell kerülni hozzá egy másik emberhez-
  
  
  -Oh szóval aki tökéletes azon egy tonna smink van…Hogy nehogy megsértse a többiek önérzetét… Vágom, nagy kár hogy nem érdekel- válaszoltam gúnyosan,és látszott a szemén, hogy megbántottam-
  
  
  -Bocsi,hogy mondtad?- lepődött meg,de Vicnek egy egyetértő mosoly ült ki az arcára,ebből láttam, hogy ínyére van amikor valaki ilyen-
  
  
  -Hola chica! Que quieren?- kérdezett Mel- /Szia csajszi, mit akarnak?/
  
  
  -No sé!- vágtam rá- /Nem tudom!/
  
  
  -Ohh… Voy a mirar y recordar todo- vette fel a pletykás arckifejezést és figyelte az eseményeket- /Végignézek mindent, és megjegyzek mindent/
  
  
  -Szóval, mit is akartál mondani? A barátnőm kérdezett valamit, muszáj volt beszélnem vele- fordultam Vandához és Melody vállára tettem a kezem-
  
  
  -Sajnos nincsenek önálló gondolataid. Majd egyszer...–lépett le Vanda magával rántva Vicet-
  
  
  -Mi a franc volt ez! –akadt ki Melody-
  
  
  -Legszívesebben megütném! Rohadtul idegesít!–sóhajtottam-
  
  
  -Én vaginán rúgnám, de félek,hogy bent ragadna a cipőm és lebuktatna. –súgta-
  
  
  -Oh jézus! Tudod azt csodálom, hogy annyi smink és gyorsfordulat után van még arca és gerincoszlopa…Ja és még valami ne engedjük mikró közelébe, még elolvad, annyira mű!–nevettem kissé erőtlenül-
  
  
  -Komolyan! –nézett komolyan majd elkezdett nevetni-
  
  
  -Halihóó! Mi komoly? – ugrott közénk Nico-
  
  
  -Hát, nem te! – csóváltam a fejem-
  
  
  -Azt tudjuk…!- forgatta a szemét-
  
  
  -Eh,semmi majd elmesélem! –mondta Mely,gondolom elege volt a sztoriból-
  
  
  -Oh ne már! Folyton ezt csináljátok,elmegyek egy percre és ti meg kirobbantjátok a harmadik világháborút! –bosszankodott-
  
  
  -Hahahah, nagyon vicces, na induljunk órára! –váltottam komoly hangnemre-
  
  
  -A kis munkamániás! –gúnyolódott öcsi-
  
  
  -Pfff…. – néztem rá szúrósan-
  
  
  -Kezd bepöccenni,talán hagyd békén! –intette óvatosságra Melody Nicot-
  
  
  -Ne már… Nem akarok rákvörösen órára menni! –szontyolodtam el-
  
  
  -Jaj még mindig vörös leszel ha dühös vagy? –kíváncsiskodott Melo-
  
  
  -Sí! –vágtam rá-
  
  
  -Jaj akkor majd mindig sasolok…Azok elég idegesítők. – viccelődött-
  
  
  -Nem tudom,ha nem idegesítőek akkor minimum beképzeltek,az nekem elég ok arra hogy ne kedveljem őket! –reagáltam neutrálisan-
  
  
  -Jogos! –vont vállat-
  
  
  -Jobban vagy húgi?- kérdezte Nicolas-
  
  
  -Igen, már tudok mosolyogni kisebb erőfeszítések árán- tájékoztattam-
  
  
  -Király! Örülök neki!- ölelt át-
  
  
  -Dettó!- pusziltam meg-
  
  

Mire ez a beszélgetés befejeződött beértünk a terembe. Leültünk Lexy mellé és vártuk a tanárnőt, aki nem késett ezúttal sem. Egész órán hanggyakorlatokat végeztünk majd óra végén mind együtt énekeltünk.

Azonban bárhogy is koncentráltam az újdonságra, amit a hanggyakorlatok jelentettek nem tudtam nem érezni Vic tekintetét. Igaz mögöttem ült jóval,a terem másik végén, de éreztem, ahogy engem néz és próbálja megfejteni az érzelmeimet, ahogy azon agyal miért viselkedtem bunkón. Amikor az óra végén megfordultam láttam, hogy a tekintete rajtam van...Láttam rajta, hogy a viselkedésemet elemezgette, mert kíváncsi volt az okára. Egy pillanatra még találkozott is a szemünk, de nem tűnt fel csak annyi hogy a szeme árulkodik mindenről, amit érez, láttam a tekintetében az elveszettséget amit velem kapcsolatban érzett… Nem is ismertem, de láttam, hogy roppantul zavarja, hogy hideg voltam vele…És abból a tekintetből éreztem, hogy nem fogja abbahagyni. Következő órán mit ad a SORS…Mellé kavarodtam,és Vanda mellé és úgy kellett kibírnom teljes HATVAN,ismétlem HATVAN percet!

Próbáltam nem Vic szemébe nézni,belemerülni a füzetbe,de sajnos nem ment, ugyanis folyton beszélni kellett,ugyanis csapatmunkát igénylő feladatokat kaptunk. Egyedül Vickel dolgozni nem lett volna totális katasztrófa,de Vandával…Lerítt az intelligencia hiánya! Kaptunk egy képet,azonosítani kellett a helyet. A hely Mount Saint Helens a kép a kaldera szétrobbanását követő állapotot mutatja, ahol megfigyelhető, hogy a vulkán északi oldala teljesen szétrobbant. Vic és én megállapítottuk, hogy Mt. Saint Helens, és azt is mi történt.

• 
  -Szóval a Mount Saint Helens, a kaldera északi része eltűnt, egy…- kezdett bele a mondatba Vic-
  
  
  -Földcsuszamlás miatt! –vágta közbe Vanda-
  
  
  -Nem! A kaldera északi része egy hatalmas robbanás következtében szétfeszült, majd felrobbant és összeomlott, 1980-ban –mondtam-
  
  
  -Ja mert ez olyan, mint a Vezúv –okoskodott-
  
  
  -Nem! A Vezúv köszöni szépen jól van… –nézett rá szúrósan Vic-
  
  
  -Szóval. –köszörültem meg a torkom-
  
  
  -Igen. Tehát, a Mt. Saint Helens. Miért fontos? –tért vissza hozzám Vic és amint rám nézett rögtön világosabb kék lett a szeme-
  
  
  -Fontos kutatóállomás, mert a szétrobbant kalderán keresztül tanulmányozható a vulkáni működés. Ezenfelül pedig sosem tapasztaltak még olyan kitörést ami nem a vulkán kürtőjében, hanem oldalán történt, így fontos az alapos kivizsgálás–diktáltam a választ-
  
  
  -Köszönöm! –mosolygott-
  
  
  -Nincs mit! –vágtam rá-
  
  
  -A következő kérdés pedig az, hogy milyen jelenségek okozzák a vulkanizmust? – diktálta-
  
  
  -Pillanat! Előveszem a szemüvegem. – vettem fel a táskám-
  
  
  -Okés, addig leírom amit tudok,aztán elolvasod és vagy jó ,vagy nem. –mondta-
  
  
  -Na szóval? –tértem vissza a vulkanizmushoz-
  
  
  -A lemezhatároknál, ahol a lemezek távolodnak,ezzel lehetővé téve a magma feláramlását a magma meglazítja, majd megemeli a kőzetrétegeket, ezzel létrehozza magát a vulkánt, onnantól kezdve a folyamat a magmától függ. –mondta gyorsan-
  
  
  -Remek! –vetettem oda-
  
  

Az óra nagyjából így telt, Vic és én mély és alaposan kidolgozott válaszokat dolgoztunk ki a kérdésekre, míg Vanda megpróbált okoskodni, nem túl sok sikerrel. Az óra végére beláttam, hogy Vic más, mint ahogy gondoltam de azért nem ájultam el tőle. Egyszerűen beismertem, hogy cseppet tévedtem.

De valóban, igazat mondott, amikor azt mondta, hogy nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy előítéletesen gondoltam.

A következő óra volt az utolsó faktom: Biológia,Földrajz,Történelem,Olasz nyelv és irodalom & médiatudomány. Ezek voltak a faktjaim,azaz a tantárgyaim amiket a művészeten kívül tanultam. Utána már egész délután zene tánc és színészet volt az órarendben,amit be kell valljak hogy sokkal jobban szerettem mint az órákat amiket bármelyik iskolában meglehet találni.

A legnehezebb dolog a sulival kapcsolatban az volt, hogy titokban tartsuk Anyu elől ezt a dolgot hisz annyira fontos lett az életünkben.

De legyen ez a legkisebb baj, ami érhet minket, amíg itt vagyunk. Vic egyszerűen kikészítette az idegeimet. Nem akartam, hogy a közelemben legyen! Azt akartam, hogy hagyjon békén! Ez persze, lehet, hogy azért volt, mert éppen szívesebben haltam volna meg, minthogy bármilyen új kapcsolatba is kezdjek, sőt bármibe is kezdjek, de akkor is!

NICOLAS SZEMSZÖGE:2012.09.07.

Frisco, igen igen gyerünk San Francisco lőj le amiért Frisconak merlek hívni, a lehető legjobb változás volt amin áteshettünk amióta Apu meghalt. A tudat,hogy közelebb kerültünk az emlékéhez jót tett nekünk,hisz hiányzott és nem akartunk elfelejteni semmit, ami vele kapcsolatos.

Chanelnek pláne jót tett,mert apu halála óta nem találta önmagát semmiben,kivéve a zenében, amit Anya szigorúan tiltott nekünk mivel úgy gondolta Apu haláláért a művészet a felelős és még annál is inkább Chanel, amiért el akart menni a Philadelphiai versenyre, amire ha nem ment volna el, Apa élne még és ezt sosem volt rest elmondani neki kb. minden alkalommal amikor látta…Aminek persze súlyos következményei voltak Chanelre nézve.

Hiába telt el majdnem három év még mindig a táncot és zenét okolja….Ráadásul, úgy hogy Ő maga sem tud egy logikus érvet mondani az ellen ,hogy zenéljünk.

Én isten igazából, csak élni akartam végre. Kilépni a szomorúságból, ami évek óta nyomaszt, egy kicsit szembeszegülni a szabályokkal és ilyenek. Úgy gondoltam, ha itt is annyit maradunk, mint máshol ezelőtt, akkor simán megtehetek bármit!

Aztán elkezdődött a suli, ami szintén kellemes meglepetés és szükséges állandó volt. Már az első két napban sikerült barátokat szereznünk, akik nagyon kedvesek voltak és minden lehetséges buktatóra figyelmeztettek, amiket jobb elkerülni a suliban. Chanel is kezdett jobban lenni, már egyre többet mosolygott, amit jó volt látni. Én is jobban voltam, sok okból is. Jó volt újra látni Melody-t, megismerni a többieket, és belevetni magamat abba, amit szeretek.

Az órák és a tanárok pedig sokkal színesebbek és lendületesebbek voltak mint a sima sulikban,tehát egyértelműen jobban szerettem, mint a régi sulikat.

Egy könyv

4. fejezetem

Uhhh. Már megint elfejtettem beállítani a ébresztőt. Francba, még egy késés a suliból. A negyedik a héten, a negyedik napon. Hmmm, majd holnap megpróbálom még egyszer, egyszer csak sikerül. Várjunk, ma Taco Csütörtök van, be kell mennem a ingyen tacómért. "Országomat egy tacoért" mondta egyszer egy híres ember a múltban. Valószínűleg mexikói volt.

Most az emberi élet legbonyolultabb, legszomorúbb, legmegterhelőbb feladatát fogom végrehajtani: lerúgom a takarómat és felkelek, hogy elkezdődjön az oktatási tortúrám. Drukkolj. Sikerülni fog. Meg tudom csinálni. Nem, mégsem. Semmi esély. Csak gondolj a tacóra. Érzem a hívását. Határtalan ereje és ínycsiklandozó aromája gravitációs mezőként emeli ki édes álmokkal és friss reggeli vizelettel teli testemet. Mivel a vizelet úgy döntött, hogy minél előbb el akarja hagyni meleget adó testemet ezért a WC-re siettem. Belenézek a tükörbe és megijednék ha nem néznék ki még a legrosszabb állapotomba is eszméletlenül szívdöglesztően. Ha sietek talán még beérek a második órára, ami matek. Nem akarok beérni. De muszáj. A tacóért mindent. Lehet, hogy apu mexikói volt?

Ha érdekel, apu még a születésem előtt elhagyta a családunkat és életem 17 évében még egy fotót sem láttam az "ostoba arcáról". Azt tudom, hogy a hatalmas orromat tőle örököltem, csak úgy mint az összes negatív személyiségjegyemet és testi hibámat, anyu szerint. Ja és minden pozitívat tőle, természetesen. Miért ilyen nagy az orrom? Miért ilyen nagyok a füleim? És nem azért, hogy jobban halljalak. Legalábbis biztos nem azért, hogy jobban halljam, hogy mik hibásak bennem és rajtam? Miért nem vagy magasabb? Miért vagy ilyen vékony, miért nem eszel többet? Téged nem zavar, hogy ilyen nagyok a szemeid? Amikor ezeket mondják én ezt hallom: "Nem veszed észre, hogy milyen elcseszett vagy?".

De igen. Látom és zavarnak is. Nem is szeretek tükörbe nézni, mivel úgy érzem, hogy a tükörképem röhög rajtam. Be akarok húzni neki. Fogja be. Mindenki fogja be! Miért érzi minden egyes ember, hogy bármi joga van megjegyzéseket tenni a testem bármely alkotóeleméről? Mert fáj, nem erősen, de mintha enyhe és gyenge lökéssekkel fokozatosan mélyebbre és mélyebbre esnék egy homályos és kilátástalan kút fenekébe. A kútból pedig nehéz a felemelkedés. Néha lehetetlen. Vajon hol járok a kútban? Már az alján vagyok? Vagy még annál is lejjebb? Van még kiút?

Elkések! Mikor telt el ennyire az idő? Hol van a táskám? Hrrr, hol a francban van a zöld, „ I would eat your brain, if you had one” pólóm? Ez már a negyedik alkalom, hogy lenyúlja a cuccomat. Azt hittem a megcsonkított plüssmaci hulla tartalmas és egyértelmű üzenetként szolgált fiatal és butuska húgocskámnak. Meglátjuk mit szól egy zsiráffejhez a vattával bemocskolt párnácskáján? Majd holnap, most kést élezni sincs időm.

Ahh anya tegnap megkért, hogy mosogassak el! Majd amikor hazaértem megcsinálom, vagy megzsarolom a húgom. A zsiráfja élete vagy mosogatás? Még hogy nem tanulhatsz semmit a Keresztapából! A kistestvérek gyakorlatilag azért léteznek, hogy kifejleszthesd e nélkülözhetetlen képességeket a szervezett bűnözésben.

Még nem is mondtam, hogy Honolulu melyik börtönében, mások előnyben részesítik az oktatási intézmény szót, töltöm mindennapjaim monoton óráit. Igazából a suli hivatalos elnevezését sem jegyeztem meg, ismerve az amerikai patriotizmust valószínűleg egy elnök nevét viseli, aki még jobban elcseszte a „ Lehetőségek Országát”. Mivel anya nem akarja, hogy a „züllő” és „romlandó” amerikai ifjúság rám is kivesse morális és intellektuális pusztulást hozó hálóját, egy magas presztízzsel bíró magániskolába íratott, amikor eljöttem a középsuliból. Bár én tudom, hogy tévképzetekbe ringatja magát ha azt hiszi, hogy az én sulimban bármivel is jobbak a tanulók mint egy átlagos gimiben. Az mindenesetre igaz, hogy az tanulók akadémikus teljesítménye alapján a mi sulink a legkiemelkedőbb az egész államban, de ez nem azt jelenti, hogy az intézmény egyfajta kolostor, amelyben mindenfajta földi élvezetet megtagadó szerzetes írogatja, hogy milyen istenit smaciztak ma egy szobor formás kis lábaival. Éppen ellenkezőleg, minél magasabb az IQ, annál nagyobbat esik mikor iszunk. Ami még ennél is jobb ha az első sorba szól a jegyed a suli minden szegletében történő drámához.

Hol van az a rohadt busz? Már megint késik!? Itt azt írja ez a hülye menetrend, hogy pont most kéne érkeznie egynek. Idegesít ez a idióta, barom tömegközlekedés és, hogy nem bírnak normális időben megérkezni. Nem ezért fizetik őket? Hogy a sok nyomi ember eljusson a munkahelyére és hozzájáruljon a kapitalizmus további virágzásához? Miattatok fog elbukni Amerika buszsofőrök. Remélem érzitek a bűntudatot amely a sötét és puszta lelketeket szurkálja. Ha van lelketek.

Minden egyszerűbb lenne ha anya végre venne nekem egy autót. Megérdemlem. Ezt állandóan bebizonyítom mint például tegnap is, megkért, hogy ne egyem meg az utolsó sütit és nem ettem meg. Ez egyértelmű jele a felelősségteljességnek. Vagy amikor a húgomra kellett vigyáznom és csak az egyik ujja tört el. A gyűrűs ujja volt, úgysem házasodik meg soha, nincs szüksége rá, és ki gondolta volna, hogy komolyan veszi, hogy fel kell, hogy nyalja a padlóra öntött narancslevet és aztán én rálépek. Ilyen az élet, a hülye húgok megsérülnek.

A busznak már 5 perce meg kellett volna érkeznie. Hamarabb beérek ha sétálva megyek. Na jó, de előbb idefirkantok valami kedveset, remélem látni fogják. Meg is van az alkoholos filcem. Szóval: „Mi a szarért írjátok ki, hogy jön az a kibaszott busz, ha basztok betartani?” Mosolygós smiley és egy szívecske, kész. Na most már vandálnak számítok, ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. YOLO.