Műveink

Gábor (5) Molly (6)

2015. május 22., péntek

Egy könyv

4. fejezetem

Uhhh. Már megint elfejtettem beállítani a ébresztőt. Francba, még egy késés a suliból. A negyedik a héten, a negyedik napon. Hmmm, majd holnap megpróbálom még egyszer, egyszer csak sikerül. Várjunk, ma Taco Csütörtök van, be kell mennem a ingyen tacómért. "Országomat egy tacoért" mondta egyszer egy híres ember a múltban. Valószínűleg mexikói volt.

Most az emberi élet legbonyolultabb, legszomorúbb, legmegterhelőbb feladatát fogom végrehajtani: lerúgom a takarómat és felkelek, hogy elkezdődjön az oktatási tortúrám. Drukkolj. Sikerülni fog. Meg tudom csinálni. Nem, mégsem. Semmi esély. Csak gondolj a tacóra. Érzem a hívását. Határtalan ereje és ínycsiklandozó aromája gravitációs mezőként emeli ki édes álmokkal és friss reggeli vizelettel teli testemet. Mivel a vizelet úgy döntött, hogy minél előbb el akarja hagyni meleget adó testemet ezért a WC-re siettem. Belenézek a tükörbe és megijednék ha nem néznék ki még a legrosszabb állapotomba is eszméletlenül szívdöglesztően. Ha sietek talán még beérek a második órára, ami matek. Nem akarok beérni. De muszáj. A tacóért mindent. Lehet, hogy apu mexikói volt?

Ha érdekel, apu még a születésem előtt elhagyta a családunkat és életem 17 évében még egy fotót sem láttam az "ostoba arcáról". Azt tudom, hogy a hatalmas orromat tőle örököltem, csak úgy mint az összes negatív személyiségjegyemet és testi hibámat, anyu szerint. Ja és minden pozitívat tőle, természetesen. Miért ilyen nagy az orrom? Miért ilyen nagyok a füleim? És nem azért, hogy jobban halljalak. Legalábbis biztos nem azért, hogy jobban halljam, hogy mik hibásak bennem és rajtam? Miért nem vagy magasabb? Miért vagy ilyen vékony, miért nem eszel többet? Téged nem zavar, hogy ilyen nagyok a szemeid? Amikor ezeket mondják én ezt hallom: "Nem veszed észre, hogy milyen elcseszett vagy?".

De igen. Látom és zavarnak is. Nem is szeretek tükörbe nézni, mivel úgy érzem, hogy a tükörképem röhög rajtam. Be akarok húzni neki. Fogja be. Mindenki fogja be! Miért érzi minden egyes ember, hogy bármi joga van megjegyzéseket tenni a testem bármely alkotóeleméről? Mert fáj, nem erősen, de mintha enyhe és gyenge lökéssekkel fokozatosan mélyebbre és mélyebbre esnék egy homályos és kilátástalan kút fenekébe. A kútból pedig nehéz a felemelkedés. Néha lehetetlen. Vajon hol járok a kútban? Már az alján vagyok? Vagy még annál is lejjebb? Van még kiút?

Elkések! Mikor telt el ennyire az idő? Hol van a táskám? Hrrr, hol a francban van a zöld, „ I would eat your brain, if you had one” pólóm? Ez már a negyedik alkalom, hogy lenyúlja a cuccomat. Azt hittem a megcsonkított plüssmaci hulla tartalmas és egyértelmű üzenetként szolgált fiatal és butuska húgocskámnak. Meglátjuk mit szól egy zsiráffejhez a vattával bemocskolt párnácskáján? Majd holnap, most kést élezni sincs időm.

Ahh anya tegnap megkért, hogy mosogassak el! Majd amikor hazaértem megcsinálom, vagy megzsarolom a húgom. A zsiráfja élete vagy mosogatás? Még hogy nem tanulhatsz semmit a Keresztapából! A kistestvérek gyakorlatilag azért léteznek, hogy kifejleszthesd e nélkülözhetetlen képességeket a szervezett bűnözésben.

Még nem is mondtam, hogy Honolulu melyik börtönében, mások előnyben részesítik az oktatási intézmény szót, töltöm mindennapjaim monoton óráit. Igazából a suli hivatalos elnevezését sem jegyeztem meg, ismerve az amerikai patriotizmust valószínűleg egy elnök nevét viseli, aki még jobban elcseszte a „ Lehetőségek Országát”. Mivel anya nem akarja, hogy a „züllő” és „romlandó” amerikai ifjúság rám is kivesse morális és intellektuális pusztulást hozó hálóját, egy magas presztízzsel bíró magániskolába íratott, amikor eljöttem a középsuliból. Bár én tudom, hogy tévképzetekbe ringatja magát ha azt hiszi, hogy az én sulimban bármivel is jobbak a tanulók mint egy átlagos gimiben. Az mindenesetre igaz, hogy az tanulók akadémikus teljesítménye alapján a mi sulink a legkiemelkedőbb az egész államban, de ez nem azt jelenti, hogy az intézmény egyfajta kolostor, amelyben mindenfajta földi élvezetet megtagadó szerzetes írogatja, hogy milyen istenit smaciztak ma egy szobor formás kis lábaival. Éppen ellenkezőleg, minél magasabb az IQ, annál nagyobbat esik mikor iszunk. Ami még ennél is jobb ha az első sorba szól a jegyed a suli minden szegletében történő drámához.

Hol van az a rohadt busz? Már megint késik!? Itt azt írja ez a hülye menetrend, hogy pont most kéne érkeznie egynek. Idegesít ez a idióta, barom tömegközlekedés és, hogy nem bírnak normális időben megérkezni. Nem ezért fizetik őket? Hogy a sok nyomi ember eljusson a munkahelyére és hozzájáruljon a kapitalizmus további virágzásához? Miattatok fog elbukni Amerika buszsofőrök. Remélem érzitek a bűntudatot amely a sötét és puszta lelketeket szurkálja. Ha van lelketek.

Minden egyszerűbb lenne ha anya végre venne nekem egy autót. Megérdemlem. Ezt állandóan bebizonyítom mint például tegnap is, megkért, hogy ne egyem meg az utolsó sütit és nem ettem meg. Ez egyértelmű jele a felelősségteljességnek. Vagy amikor a húgomra kellett vigyáznom és csak az egyik ujja tört el. A gyűrűs ujja volt, úgysem házasodik meg soha, nincs szüksége rá, és ki gondolta volna, hogy komolyan veszi, hogy fel kell, hogy nyalja a padlóra öntött narancslevet és aztán én rálépek. Ilyen az élet, a hülye húgok megsérülnek.


A busznak már 5 perce meg kellett volna érkeznie. Hamarabb beérek ha sétálva megyek. Na jó, de előbb idefirkantok valami kedveset, remélem látni fogják. Meg is van az alkoholos filcem. Szóval: „Mi a szarért írjátok ki, hogy jön az a kibaszott busz, ha basztok betartani?” Mosolygós smiley és egy szívecske, kész. Na most már vandálnak számítok, ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. YOLO.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése