2. fejezet

- Anya, lassíts egy kicsit, még elütsz valakit.- nyafogtam félig becsukott szemmel.

- Akkor legalább mára is lesz munkám.- mondta, miközben tövig benyomta a féket, mert egy lámpa épp két másodperce váltott pirosra. Megint lesmároltam a kesztyűtartót és már annyiszor megtörtént, hogy kezdek romantikus érzéseket táplálni a szexi fekete műanyag felület iránt. Végül is ahány srác érdeklődik irántam akár már ma igent mondanék, ha elég nagy lenne a gyémánt a gyűrűn. De miből is venne, még állása sincs, itt lakik a kocsinkban. Miért is elmélkedek egy kesztyűtartón. Ennyire magányos lennék?

            Anya elindult volna, de egy barom kiskölyök átrohant előttünk és az orrom most a másik irányba ferdült, egyre jobban megerősítve azt a sejtésemet, hogy gyűjtenem kéne orrplasztikára.

Anya nem a legnyugodtabb lélek és a gyerekeket sem különösebben kedveli szóval sietve lehúzta az ablakot és kiordított még mielőtt a gyerek eltűnt volna a sarkon.

- Héj te remélem, van egészségbiztosításod, mert ha még egyszer átrohansz, így előttem nem fogok fékezni.

            Szegény kisfiú még pofára is esett miközben visszafordult, hogy megnézze milyen őrült néni ordítozik neki. Anya visszahúzta a fejét és jóízűen röhögött miközben 5 centiméterrel jobbra araszolt és most a gázpedált nyomta megint tövig. - Hah, a mai nap is jól kezdődik!

-  Nem tudom elhinni, hogy téged felvettek az orvosira még munkát is adtak neked, miközben kisgyerekeknek okozol maradandó traumákat.

-  Nem volt empátia vizsga vagy ilyenek.

-  Gondoltam, mivel akkor nem lennél agysebész és akkor nem lennénk gazdagok.

-  Héj a Titanicban, amikor Rose búcsút mondott Jack-nek, majdnem sírtam.

-  A nevetéstől, az egész mozi minket nézett, mert annyira nevettél, hogy ráöntötted az előtted ülő nőre a kóládat.

-  Mindenki tudja, hogyha Rose összehúzta volna magát, akkor Jack simán fel tudta volna magát szuszakolni arra a hajódarabkára és akkor boldogan élhettek volna, de nem, mert Rose lévén a gazdag, elkényeztetett liba, aki volt szétterült és direkt kinyírta Leonardo DiCapriót akit még egy Oscar sem vigasztal.

-  Mindegy, Mr. Harry mondta, hogy informáljalak arról, hogy be kéne menned, mert beszélni akar veled.

-  Hát mit csinált az én kislányom, csak nem megvert valakit. Olyan büszke lennék rád.

-  Csak elaludtam az egyik órán.

-  És erről akar velem beszélni? Ha nem akarja, hogy elaludjatok, akkor tartson érdekesebb órákat. Matek tanár, legyen logikája

-  Én is ezt mondtam és büntetésbe küldött.

-  Nyugi megmondom neki, hogyha bármikor agyműtétre lesz szüksége, akkor én vagyok az egyetlen Honoluluban és nem ajánlom, hogy az egyetlen agysebész lányát büntetésbe küldje. Ohh, ezt fel kell vennem.

            Tudom, hogy amikor anyát hívják, akkor kb. egy órán át dumál, megfűszerezve a mondatait bonyolult orvosi lexikonokban található szavakkal, amiket senki sem ért még a kollégái sem. Unatkoztam szóval, mint mindig kibámultam a mellettünk elballagó emberekre, akik Starbucks poharakat szorongattak vagy éppen az Instagramra posztoltak egy általuk jónak gondolt szelfit egy arcot karmolóan klisés szöveggel együtt mintha bárkit is érdekelne a nyomorult kis életük és az irreleváns, ostoba véleményeik. Oké, oké. A nagyanyjukat talán érdekli, bár emlékszem, amikor egyszer a nagyimnak meséltem arról, hogy megmentettem egy cicát azt mondta, hogy fogjam be, mert éppen a szexi szörfösöket nézi. De a nagyi mindig ilyen volt, egyszer elcserélt egy tucat tojásért és mondta, hogy kicsivel később szökjem vissza. Mindig azt mondta, hogy az életre tanít egy életre, amiben eladod a családtagjaidat és megeszed a szomszéd kutyáját, mert mindig a pázsitodra hány. Nem csoda, hogy anya nem engedi, hogy hot-dogot együnk nála.

-… oké szóval ma Hawaii kormányzójának a fiát fogjuk operálni szóval, készítsd elő a műtőt tizenegy órára. Oké talán hathatunk egy kicsit a kormányzóra, hogy emelje a béreinket, mármint eléggé izgulós vagyok. Na, mennem kell.

- Szóval akkor beszélsz majd a matektanárommal?

- Nem hiszem, nincs kedvem és időm se.

- Akkor mit csináljak? Nem fogják csak úgy elengedni a büntetést.

- Ezen változtatna valamit, ha én beszélnék velük? Valószínűleg így is úgy is megbüntetnek.

- Igen, de elmondhatnád nekik, hogy azért voltam fáradt, mert neked kellett segítenem.

- Erről már beszéltünk, és jól tudod, hogy nem sülne el jól a dolog. Téma lezárva. Kibírsz egy délutáni bennmaradást.

Ekkor érkeztünk meg a suli elő, szóval a legjobb megsértett és lázadó tini képet magamra öltve kivágtam a kocsi ajtaját, kiverekedtem magam az öv alól majd kirontottam a kocsival és megpróbáltam becsapni az ajtót miközben dühösen hunyorítottam anyára, de a pulcsim cipzárja beakadt a kilincsbe és elszakította. Anya röhögött én meg még dühösebben elviharzottam az suli kapuja felé a pulcsim meg szakadtan lógott rajtam. A legközelebbi kukánál le is rántottam magamról és egy labdaként belevágtam a félig megevett szendvicsek és rohadt almák közé. Te jó ég mennyit pazarolnak ezek az elkényeztetett barmok. Belöktem a suli kétszárnyas ajtaját, mint ahogy a hollywoodi filmekben szokták a menő csajok, amikor éppen mennek bosszút állni valakin és mindenki szájtátva bámulja, hogy milyen magabiztosak és szexik. Hát igen én is így nézhettem ki a magabiztosság meg a szexiség nélkül, meg a temérdek imádó nélkül, aztán eszembe jutott, hogy még mindig utálom anyát szóval próbáltam megtartani, legalább amíg be nem érek a mosdóba. Nem tudom, miért a mosdóba menekülnek az emberek a filmekben, és hogy én miért a filmek szerint vitelezem ki az oktatási életem, de igazából pisilnem is kellett szóval a mosdó tökéletes helynek a bizonyult testi és lelki szükségleteim csillapítására. Szóval berontottam a mosdóba, kicsit sajnálom, hogy az ajtók látják kárát az emberek dühének, szerencsére senki nem volt bent és elkezdtem szidni anyát, a sulit, az életet és mindenkit, aki eszembe jutott, aztán pisiltem, megmostam a kezem és bementem az első órára.

A Reflektorfény Ösvényén

VANDA SZEMSZÖGE:2012.09.05.

Vickel az egész nyarat Törökországban töltöttük, ami nem tetszett neki, ezért végig csak olvasott és kerülte a társaságomat, ami nagyon rosszul esett.

Ez a helyzet megmaradt miután visszatértünk San Franciscoba és tovább romlott, amikor megérkezett CHANEL a lány, aki tönkrevágta az egész sulit.

Egy nagyszájú kis New Yorkból szakasztott liba volt, se több se kevesebb, de mindenki annyira, de annyira imádta amint megjelent, holott jóval alsóbbrendű volt, mint én és nem volt semmi glamour benne és semmi önállóságot nem mutatott. A leggázabb az volt, ahogy Vickel viselkedett, mintha Ő lenne maga a megtestesült jóság akinek a közelében egy fiú sem lehet!Túlontúl tökéletesnek akart látszani, ami irritáló volt. Nem bírtam elviselni a jelenlétét. Zavart, hogy bárhogyan is igyekeztem egyben tartani a kapcsolatomat Vickel, Ő nem is reagált semmire, annyira tudott fájni, amikor nem vett figyelembe. Sose vette észre, hogy szeretem, és most már sosem fogja. Igaza van rossz ember vagyok, de sehogy nem tudok érvényesülni. Nem vagyok különösen szép, vagy jó személyiség. Tehetségem van, de az sem egyedülálló, mint mondjuk Vicé. Bármi is történik mindig Én vagyok az utolsó aki megtudja, aki értesül róla. És sosem az egyenes úton. Mindig a legmegalázóbb, legocsmányabb és leglenézőbb módon… A legutolsó pillanatban.

CHRIS SZEMSZÖGE:2012.09.10.

A nevem Christopher Perth és Chicagoban születtem, utána Anya munkája miatt landoltunk San Franciscoban. Apu elhagyta Anyumat, amikor öt voltam, azóta a mostohaapámmal élünk, Dannel, Anya pedig várandós a kishúgommal. Tehát a család nagyon boldog, ahogy én is. Alig várom a kis nyafit, király lesz bátyónak lenni. Király lesz neki zenélni és látni ahogy felnő.

A rövid kis ismertetőszöveg után lássuk azt a bizonyos medvét…

Velem nem sok dolog történt a suli kezdete óta, sok projekt és zene, meg persze tánc. A legfontosabb az, hogy felfedeztem magamnak a mixerprogramokat, ezért nagyon sok remixet gyártottam mostanában. Új sportot vettem fel idén, a capoeirat, mostanában elkezdtem kíváncsi lenni az Afrikai kultúrára, hisz Apu ágán zimbabwei vagyok.

Aztán ott volt Dan elszánt igyekezete, hogy éreztesse nem akarja, hogy kirekesztve érezzem magamat. Ez a dolog főképp azóta jellemző, amióta Anyu terhes.

-Chris, gyere kicsit- hívott oda-


-Mizu fater?- kérdeztem-

-Tudod, lesz egy esküvő, amit szervezek és zenélhetnél esetleg- javasolta-

-Köszönöm! Király lenne!- mosolyogtam hálásan- 

-Örülök, hogy tetszik a dolog- bólintott kedvesen-

-Jó, hogy gondoltál ránk!- lelkesedtem-

-Minden oké öcsi?- kérdezte-

-Naná, a suliban megy a szekér. Imádom az egészet, de ez nem új… Tudod,mióta velünk vagy- meséltem röviden-

-Örülök, hogy boldoggá tesz amit csinálsz. Csak akartam, hogy tudd, nem akarlak kitúrni Anyukád mellől és nem fogsz kevesebb figyelmet a kicsi miatt- mondta atyaiasan-

-Nyugi, nem lesz gáz, hogy itt a kicsi, alig várom. Bírlak, nem hiszem, hogy kitúrtál. Örülök, hogy Anyu boldog- nyugtattam-

-Klassz srác vagy! Örülök, hogy így kezeled!- mondta és zavarba jött-

-Nincs miért aggódni. Zsír lesz minden- vigyorogtam-

-Rendben mennem kell, van még néhány dolog amit el kell rendezni egy iskolai bállal. Szia- állt fel és elköszönt-Szia,jó munkát- köszöntem el-

Aztán, persze kicsit furán éreztem magamat, de jó volt egy apafigura, aki törődik velem.

Igen, talán kicsit jobban össze kellett volna szednem a gondolataimat, mielőtt neki fogok írni, bocsi Chanel.

Kedves Naplóm!2012.09.15.

Reggel pakoltam a szekrényemben, amikor Anyu bejött és elkezdett számomra ismeretlen okokból hisztizni, már milliószor hallottam a hegyi beszédeit, arról hogy Apu miattam halt meg, és miattam nem lehet többé teljes a család. Teljesen elvette az életkedvemet és felidegesített, pedig már nem voltam olyan rosszul, amikor felkeltem.(mondjuk még mindig nem volt több életkedvem a nullánál, de legalább kicsit, egy hajszálnyival jobban voltam)

Amikor dühös voltam mindig teljesen vörös lett az arcom, az volt a pont ahol a normális ember, aki ismert abbahagyta, amit csinált, de nem Anya…FOLYTATTA a teljesen értelmetlen és felesleges vitát gyakorlatilag a semmiről..…Ez a szokásos menet amióta Apu nincs velünk többé. A vitája után bementem a fürdőbe és elvettem Nico egyik borotvapengéjét, mert tudtam, hogy meg fogok őrülni ha nem vágom magam.

Reggel azután hogy elhagytam a házat, sikerült kicsit lenyugodnom a vita után… de Apu miatt majd elsírtam magamat, hirtelen minden hiányzott, eddig is legszívesebben felvágtam volna az ereimet, de most, hogy megint eszembe jutott Apa és az amit a halála után átéltünk, csak megőrjített.

Az első óra történelem volt „csodálatos módon" Vic is a tárgy egyik tanulója volt.

Éppen az első világháború volt a téma, vagyis az az előtti időszak… Meg mertem volna esküdni, hogy ha még egyszer felmerül Otto Von Bismarck felakasztom magamat! A tanárunk konkrétan piedesztálra állította a stratégia nagymesterének címkézve Bismarckot… Az óra közepén Melody vállára hajtottam a fejem és úgy figyeltem tovább, persze utána nem telt el sok idő, amíg Melody a fejemre tette a fejét és így ültünk vagy tíz percig... Ébrenlétre sarkallva a másikat, kicsit azért, mert BISMARCK, kicsit azért, mert még hosszú nap állt előttünk.

Vic ezen az órán egyedül ült, az első padban, a tanár minden kérdésére válaszolni tudott, és ez ráébresztett, hogy okos srác, de attól még sznobnak éreztem.

Aztán eltelt az órából fél óra… muszáj volt felállnom, kimennem… egyedül lennem. Azt mondtam kicsit megszédültem és jót tenne egy séta. A tanár kiengedett, Nico kicsit erősködött, hogy velem jön, de megnyugtattam, hogy minden rendben van, ne aggódjon. Kimentem, de egyáltalán nem egy kis séta kellett. Egyedüllét kellett, hogy sírhassak, és csendben utálhassam magam. Sietve mentem a mosdóig, a legtávolabbi fülkébe húzódtam be és elkezdtem sírni. Három éve először nem csak egy két szipogásban és pár hízott könnycseppben merült ki a sírás… szinte zokogtam. Otthon nem tudok sírni, Anyám gyakorlatilag megtiltotta a gyászt is… most a három év egyben zúdult ki a szemeimből, nagy sós könnycseppek formájában amik úgy folytak, hogy a Potomac is megirigyelné.

Aztán elővettem a borotvapengét, és végighúztam a combomon. Ahol végighúztam elkezdett kiserkenni a vér. Jó pár vágást ejtettem a combomon. Aztán elértem a nadrág takarásának a határát, tehát áttértem a másik combomra. A vágásoktól a combom vörös lett, a vér nyomán, amit letisztítottam, mivel nem akarok véres lenni, és nem akarom, hogy Nico megtudja.

Egy éve vágom magam, először a karomon, aztán miután Nicolas sírva könyörgött, hogy hagyjam abba, a combomon, mert a combomon nem láthatja.

Mert nem tudom abbahagyni. Nem tudom miért, de muszáj… nem megölni akarom magam, bár kicsit azt is, de ez csak jó formája az utálatom kitöltésének, amikor elkap ez az érzés meg kell vágnom magamat, és ezen sajnos a gyógyszerek nem segítenek… és ezzel az a baj, hogy nem az a motivációm, hogy meghaljak, hanem hogy fájjon, hogy kifejezzem a magam iránt táplált gyűlöletemet. A másik pedig az, hogy igazán nem fáj, egy csípős érzés, de nem fáj eléggé ahhoz, hogy abbahagyná az ember.

Nico azóta nem akar soha egyedül hagyni, hogy eszméletlenül talált a fürdőkádban, másfél éve, ezért az öngyilkos hajlamom átcsapott öncsonkításba, mint ahogy fentebb leírtam. Nem bírtam tovább, Anyám folyamatos „A Te hibád, hogy Apád meghalt! Remélem boldog vagy vele!” és azt hogy nem sírhattam, nem lehettem szomorú. Csak meg akartam halni. Tehát aggódott értem, és tudtam, hogy végső soron neki fáj jobban. Hiszen végignézte ahogy a nővére teljesen leépül. De amikor így érzek, nem tudok másra gondolni, nem tudom jobban érezni magam ha Nicoöra gondolok az kicsit segít, de nem lendít át addig hogy tényleg jobban legyek.

A szünet kezdetére összekapartam magam emberi lénnyé és kimentem a büféhez, persze a szemem még vörös volt és pár könnycsepp is ott lappangott még, de rá lehetett fogni, hogy belekönyököltem az ajtófélfába. A többiek nem sokkal ezután jöttek ki, a szokásos minden oké? Jól vagy? Kérdések, aztán nyugalom és rendes beszélgetés a barátok között.

A szünetekben beszélgettünk a többiekkel és kiderült, hogy Melody munkahelyén pincért és pincérnőt keresnek, ami kapóra jött nekem és Niconak, de persze a munka intézése előtt ott voltak a kedvenc óráim Mrs.Ferroval amiket alig vártam amióta bekerültem a suliba. Négy körül ért véget az utolsó óránk,úgy negyed óra alatt elértünk a  

Neon Café  

nevű helyre, ahol a főnök Wilfred Cediz,a tulajdonos,fogadott minket roppant kedvesen és megengedte, hogy még ezen a délutánon munkába is álljunk. A hely királyul volt berendezve és megtervezve, a fal fehér volt és piros, neonkék, neonzöld, neonrózsaszín és sárga meg narancssárga, illetve erős lila hangjegyek és hangszerábrák díszítették (lenyúlták a dizájnomat!!) illetve neonfényekből is ilyesmi ábrák voltak formázva. A négy, hat és tíz személyes fehér asztalok nem sorokba rendezve voltak, hanem szétszórva, rajtuk fehér alapon neonpacni mintás szalvéták a fehér szalvétatartókban, hasonló design az étel és itallappal. A bár másik végén volt egy ajtó, ami a személyzeti részlegbe nyílt, az ajtó mellett pedig ott volt a hosszú pult, rajta a chipses és mogyoróstál, ahol kiadták a rendeléseket. A hely alapvetően pezsgő és színes volt. Az ételek illata nem szivárgott ki a konyhából, csak éppen érezhetően, ami meghozta az ember étvágyát és különben is kellemes volt, ez az éppen érezhető jó illat.

A zene állandóan szólt, akárki is keverte jól csinálta, mert mindig jó zene ment.

Mivel a munka miatt később értünk haza a munka miatt Anyu ezerszer hívott mindkettőnket Nicoval,de aztán megenyhült mikor elmondtuk, hogy dolgozunk. Természetesen nagyon nem tetszett neki, hogy zenés helyen dolgozunk, de ezen a ponton ez nem izgatott… Vagyis ha nagyon pontos akarok lenni semmi sem izgatott, az alváson kívül.

1. fejezet

Iszonyatos fejfájással keltem fel. Na jó az iszonyatos egy kicsit túlzás de az a fajta fejfájás volt ami nem annyira hasogató mégis érzed és tudod, hogy ott van, vagyis a legrosszabb. Úgy emlékeztem, hogy tegnap este valaki erősen fejbe vágott, de arra már nem, hogy ki volt az és hogy miért tette. Mindegy bevettem pár tablettát és máris jobban lettem. Aztán jött a neheze, ki kellett kelnem az ágyból. Az még fejfájás nélkül is bonyolult. Az ágy olyan puha és meleg és kényelmes, az élet pedig rideg és gonosz és inkább maradnék az ágyamban minthogy emberekkel kelljen kommunikálnom meg hasonló élet-cuccokat csinálni. Szóval, hogy közelebb kerüljek a felkelés pillanatához a hasamra fordultam és még a fejemet is felemeltem 5 másodpercre. Nem volt kellemes vissza is zuttyantam a párnára. Hát megpróbáltam. Kemény küzdelem volt és a gravitáció nyert, mint minden egyes alkalommal

Aztán meghallottam az e világban létező legförtelmesebb, leggyalázatosabb hangot, amit minden ember gyűlöl. Ez a hang tönkreteszi az összes reggelemet és megmérgezi az egész életemet. Ez a hang Taylor Swift Bad Blood című száma, amit meggondolatlanul beállítottam ébresztőnek reggelre amikor a kedvenc számom volt. Soha, de soha ne állítsd be ébresztőnek e kedvenc dalodat. SOHA.

Le akartam csapni, hogy elhallgattassam de véletlenül levertem és képernyővel lefelé a földre zuhant, mint ahogy egy normális telefonfüggő tinitől elvárható, azonnal felugrottam, már egy csepp fáradtságot sem éreztem.

Egy szívrohammal megfűszerezett agyvérzéses pánikrohamot hordtam ki a lábujjamon ahogy lassan felemeltem Iphone 5S modellemet a padló kemény zsanérjairól. Nem ez nem történhet meg velem, ha törött képernyővel megyek suliba akkor már nem lehetek a népszerűek klikkjében. Akkor láttam meg, hogy minden oké, a képernyő él, gratulálók mindenkinek, túl vagyunk a krízishelyzeten, a páciens életben maradt.

Nagyon csábító volt, hogy visszazuhanjak az ágyam hívogató, szexi karjaiba, de rájöttem, hogy éhes vagyok és éreztem, hogy anya palacsintát készít és még nem égette oda.

Szóval volt időm, hogy még szebbé tegyem magam. Beléptem a fürdőszobámba és láttam, hogy tegnapról ott maradt egy véres zsepi a csap mellett amit odadobtam amikor hazaértem és belehánytam a vacsorámat a WC-be. Még mindig fájt a fejem és megint felfordult a gyomrom amikor a a tegnap este eseményeire gondoltam. Gyorsan belehajítottam a gyűrött cuccot a kukába és megmostam a fogaimat. Ki akartam jutni, amilyen gyorsan csak tudtam, de azt is tudtam, hogy a fogaim egészsége és higiéniája rendkívüli fontossággal bír és nem kapok nyalókát amikor legközelebb megyek a fogorvoshoz ha fogaim állapota nem felel meg az ízlésének, márpedig ki menne a fogorvoshoz ha nem kap érte semmit. De persze a fogorvos csak azért ad édességet, hogy maradjon páciense akin kiélheti szadisztikus, ferde hajlamait.

Feltettem egy enyhe sminket, hogy elfedjem egy kicsit a felkeléskor szerzett táskákat a szemem alatt. Még matattam egy kicsit a szekrényben, hogy magamra dobhassak valamit, mert a mai világban valahogy még mindig nem tolerálják ha alsóneműben mész suliba, aztán kivánszorogtam a konyhába, ahol megláttam ahogy anya éppen odaégeti a palacsintát. Elkéstem, mindegy, egy tonna juharszirup és alig érezhető a korom a elcseszett kaján.

- Anya, már mondtam, nem hagyhatod a palacsintát a tűzön, nem vetted észre, hogy állandóan odaég?

- De hát így szeretitek, nem?

- Anya senki sem szereti az égett palacsintáid, még te sem. Szerinted miért kerül a nagyi mindig kórházba miután nálunk kajál?

- A nagyanyádnak csak rossz az emésztése.

- Akkor ez biztos valami genetikai betegség a családban mert valahogy úgy tűnik, hogy mindenki aki eszik nálunk utána valahogy mindig itt is hagyja, általában a fürdőszobában.

- 18 éves vagy, úgy gondolom képes vagy reggelit készíteni magadnak, ha nem tetszik az amit csinálok.

- Végül is a kormos palacsinta biztos jót tesz a szemnek meg hasonló testi szerveknek.

- Én is így gondoltam. Egyébként milyen volt a tegnap este?

- Volt egy pár problémám, de a végén sikerült megoldanom mindent.

- Akkor jó, kicsit aggódtam, de tudtam, hogy meg tudod oldani vagyis reméltem.

- Ahogy mondtad, már 18 vagyok szóval asszem képes vagyok elvégezni amivel megbízol.

- Az anyád vagyok, úgy kell tennem mintha aggódnék. Szerinted mit gondolnának a szomszéd anyukák?

- A lányod vagyok, szóval úgy kell tennem mintha érdekelne.

- Ez remek, akkor most úgy teszek mintha pénzt adnék neked.

- Jól van, majd később kiveszem a tárcádból.

- Kár, hogy nem tudod hova tettem.

- Nem tudom mikor tanulod meg, hogy ne hagyd a konyhapulton ha nem akarod, hogy elcsórjam.

- Gondolkodtam is, hogy hol lehet.

- Nem hiszem el, hogy felvettek orvosira.

- Úristen, remélem, hogy nem hagytam tegnap benne a szikét a veseműtéses betegemben. Eléggé fájt utána az alhasa és nem találtam a kedvenc szikém.

- Örülök, hogy érvényben van az a szabály, hogy családtagok nem műthetnek közeli hozzátartozókat.

- Úgy gondolod, hogy megmenetelének.

- Az egyetlen okos gyereked vagyok, szegényen szeretnél meghalni, mert Dawn szerencsés ha felveszik kukásnak.

- Csak mert a húgod azt hitte, hogy Kínában lakunk amikor átvezettünk Honolulu ázsiai negyedén, még nem jelenti azt, hogy buta, csak egy kicsit… zavarodott, megérthető ebben a nemzetközi világban, hogy néha nem tudjuk hol vagyunk.

- Akárhányszor elmegyünk oda mindig sír, hogy haza akar költözni.

- Az amerikaiak amúgy sem jók földrajzból, legalább a felük nem tudja, hogy Hawaii az Egyesült Államok része. A húgod majd talál egy férjet aki ugyanolyan buta mint ő és boldogan élnek amíg, az állam el nem kobozza a házukat mert nem tudják, hogy kell befizetni az adókat. Utána nálad fognak élni, mivel gazdag leszel.

- Majd lehet a szobalányom. A gazdagoknak mindig van.

- Egyébként belehúzhatnál, mert megint el fogunk késni.

- Ez nem az én hibám, hogy minden reggel elindulsz nélkülem és vissza kell fordulnod.

- Csak siess.

- Oké, oké, mindjárt kész vagyok.

Bementem a szobámba, hogy felkapjam a táskám meg kicsit megigazítsam a púderomat ami eltakarta a hatalmas karikákat a szemem alatt. Kirohantam a nappaliba, ahol mint mindig minden szét volt dobálva, megevett Oreós és csokis papírok mindenütt, a húgom a kanapén tespedt és valamiért egy gyilkosságról szóló riportot nézett ami tegnap történt. Mondtam neki, hogy jó lenne ha kitakarítana mire hazaérünk, de csak mordult egyet vagy nyögött vagy valami. Mindegy, tudom, hogy úgyse fog. Kirohantam a kocsihoz, mivel anya gyakorlatilag ráült a dudára, amivel felébresztette az egész szomszédságot, mint minden reggel.

A reflektorfény ösvényén

MELODY SZEMSZÖGE: 2012.09.03.

New Yorkban nőttem fel, de Buenos Airesben születtem, ott éltem négy évet utána költöztünk Amerikába. Főképp a politika miatt, de a lehetőségek és a több nemzetiség miatt is húzott a szüleim szíve az USA felé. Táncolni és énekelni kezdtem és az ország legnagyobb versenyein vettem részt, amit a korosztályom lehetővé tett. Van egy öcsém, Javier akit egyszerűen imádok,mindennél jobban, és ott vannak a szüleim akiket szeretek,de köztük annyira nincs minden rendben. Ennyit a bemutatkozásról, lássuk miért is írok…

Egy hete jártunk iskolába, a nyáron sok minden megváltozott mind bennem,mind a barátaimban ,mind a családomban,igaz én majd két éve változtam meg gyökeresen, de valahogy mégis az idei nyár éreztette leginkább a hatását. Tudom, hogy a változáshoz nem elég egy ember és azt is tudom, hogy gyerekes másokat hibáztatni, de azon változások, amelyeket én tapasztaltam mind egy emberre vezethetőek vissza: Vanda Moorra!

Valamilyen oknál fogva ő megteheti, hogy zsarol,és fenyeget másokat, ezzel ellehetetlenítve a többiek életét, akik nem ritkán tehetségesebbek és szorgalmasabbak mint ő. És oké elismerem, túlzok, de folyton neki kell a középpontban lennie, ez tény, s való, és az is hogy mindenkire féltékeny.

Na de ennyit a suli viszonyairól…A történet gyökeres fordulatot vesz egy régi New Yorki ismerős betoppanásával,akit Chanel Farellnak hívnak és a tesójának Nicolas Farellnak. Megláttam azt a szép hosszú aranybarna hajú lányt és éppen be akartam mutatkozni, amikor megszólalt egyből felismertem és ráeszméltem, hogy nem lesz szükség rá, hisz jól ismerem. Azonban más volt, mint mikor legutóbb láttam, a szeme elég véres volt, mintha napok óta aludna vagy ennek az ellentéte, és úgy tűnt zavarják az emberek, még én is, mindenki. Nem mosolygott, nem is beszélt túl sokat, mintha majd elaludna.

Természetesen amint lehetett bemutattam őket Alexis Costanak a legjobb barátnőmnek akit Friscoban szereztem.

ALEXIS SZEMSZÖGE:2012.09.03.

Négy éve a családom Torinoból San Franciscoba költözött,hogy több helyet lássunk a világból, hogy több művészeti lehetőségem legyen, mint Olaszországban.

Persze a bátyám,Giovanni (öt évvel idősebb,mint én) vagy Johnnie, ahogy az amerikai bandája hívja,teljesen kiakadt mert miattam költözünk a világ túlsó végére, de hiába hőbörög nem fog megváltozni a tény,hogy Olaszországban nem sok lehetőségem adódott volna,hacsak nem az Eurovision Song Contest vagy hasonló versenyek (ha a nemzetközi lehetőségeket vesszük csak figyelembe)

2011.SZEPTEMBER MÁSODIKA Az a nap, amikor a suli élete megváltozott két új diák érkezése okán,akiket Chanel és Nicolas Farellnak hívnak,és szuperek voltak,viccesek,okosak,és baromi tehetségesek! Chanelnek nagy kék szemei, hosszú aranybarna haja, erős, csinos alkata és kellemes inkább magas,de a fülnek jólesően csengő hangja volt, mind éneklés közben mind beszéd közben. A testvérének Nicolasénak szintén kék szemei voltak, széles mosolya, markáns arcvonásai, mintha a szappanoperák szépfiúja lenne, ami kicsit idegesített. Kicsit rekedtes, de nagyon kellemes, mély beszédhangja volt és hasonlóan mély, búgó énekhangja, de a rekedtség benyomása nélkül.

A suliba a szüleim is betoppantak egy kis időre, ha jól emlékszem a harmadik órára, aminek örültem mert javarészt én voltam a költözésünk oka, tehát igyekeztem a lehető legjobban teljesíteni.

VIC SZEMSZÖGE: 2012.09.03.

Chanel egy elég rideg lány volt, meglepően távolságtartó és ignoráns tudott lenni….Az arca mindig szomorú és elgyötört volt és mindig nyomott volt, mintha alig élne. Láttam, ahogy a barátai közt volt, és szimpatikus volt, nem a legvidámabb ember a földön, de szorgalmas és a barátaival kedves. Igaz egy alapvetően borús személynek látszott és valahányszor beszélni próbáltam vele nagyon bunkó volt, de színes személyiségnek véltem akit esetleg érdemes megismerni, habár alapvető szimpátiám mellett ott volt az, hogy túl sok keserűség ül az arcán, én meg egy elég pörgős srác vagyok és akármi is okozta azt a tengernyi kínt az arcán úgy gondoltam túljátssza a „fekete özvegy” szerepet egy kicsit, ami néha zavart benne, de nem ítéltem meg mivel nem tudtam az okát, csak feltűnően keserű volt ahhoz képest amihez én hozzászoktam.

Tehetséges is volt, ráadásul a testvérével keményen dolgoztak, hogy mindenben megfeleljenek az iskola elvárásainak, kellemes testvérpár voltak. De megértettem, hogy Melody nem díjazza ezt az érdeklődést, tehát egyelőre távol maradtam mindentől. Aztán ott volt Vanda, akit szintén távol akartam tudni mindenkitől, akitől csak lehet. Hogy távol lehessek tőle sokat beszélgettünk Valeval, mivel Vale elég fenyegető volt számára hogy ne merjen megzavarni mikor ő is ott van. Annyira szerettem vele időzni, mert mindig olaszul beszélhetünk, és sokkal jobban érzem magam egy olasz, vagy latin emberrel, mint a törökök között. A szüleimnek, persze ez nem nagyon tetszett, mármint a hozzáállásom az egész török vagy nem török kérdéshez, de ha egyszer olasznak éreztem magamat, nincs mit tenni.

• 
  -Fiam legalább próbálj úgy tenni, mintha érdekelne amit Apád mond!- utasított Anya amikor már fél órája beszéltek nekem a Korán tanairól, ami az ifjú férfit érinti (Ja igen…)-
  
  
  -Bocsi, de nem fogom abbahagyni sem az éneklést, sem a korongot, és ugyanúgy motorral járok, amíg tudok… és nem fog érdekelni amit beszéltek rólam, fogjátok már fel végre - reagáltam unottan-
  
  
  -Az isten verne meg!- fakadt ki Apám-
  
  
  -Oh… Már megtette amikor ide születtem ebbe a családba- gondoltam magamban, kívülről csak sóhajtottam-
  
  
  -Legalább válaszolj ha hozzád beszélnek!- magasodott felém Apa-
  
  
  -Sajnálom… Kiszáradt a torkom, vagy az hogy elfogyott a vizem is haram?- álltam fel és elsétáltam a csapig inni-
  
  
  -Ez a fiú reménytelen- mondta Anya Apának-
  
  
  -Telefon, majd én!- vettem fel-
  
  
  -Szia Chris, tudom nem felejtem el vinni a terembeosztást neked, aztán megmutathatnád a mixet amiről beszéltél tegnap- válaszoltam a hívó kérdésére-
  
  
  -Köszi haver, oké megmutatom, Brandon énekli a mixre a vokált- válaszolt lelkesen Chris-
  
  
  -Király! Alig várom, hogy halljam a felvételt- mondtam boldogan-
  
  
  -Ja, van kedved capoeirázni?- kérdezte-
  
  
  -Megnézem magamnak, de a jégkorong jelenleg elég… így is a jelenlegi támadóval kell hajtani, mert új a csapatban és a technikát tanítom neki. A kapitány...- mondtam kis gondolkodás után-
  
  
  -A hoki! Amúgy király a korongszezontok idén, nem?- nevetett harsányan-
  
  
  -A korongszezon jól megy, de kéne még egy támadó- helyeseltem-
  
  
  -Megszállott…- gúnyolt-
  
  
  -Csak csöppet- vontam vállat-
  
  
  -Meg tudom érteni…- hadarta-
  
  
  -Köszi- vigyorogtam-
  
  
  -Mennem kellene még van egy fizikakísérlet, amit csekkolnom kell- mondta komótosan, mivel gondolkodott-
  
  
  -A tudós a házban…- évődtem-
  
  
  -Persze, persze. Csá haver- köszönt el-
  
  -Csá, aztán csak nehogy túlzottan kidolgozd a fizikumot- viccelődtem-

A telefon után kihasználtam a hirtelen jött csendet, hogy felmenjek a szobámba, és szerencsére sikerrel is jártam, így a mai vitának vége szakadt ezzel a Chris általi hívással, amiért még jöttem neki eggyel.

Másnap reggel bocsánatot kértem Chaneltől a szerencsétlen találkozásunk miatt, amire Ő nem nagyon volt vevő … Amit Vanda műsora után meg is tudtam érteni részéről, de kissé eltúlzottnak éreztem a reakcióját ellenem. Aztán ahogy elpárolgott a meglepettség és kicsit gondolkodni tudtam, beláttam, hogy alapvetően jogosan volt szemét, így tiszteletben tartottam a véleményét… habár, talán azért gondolkodtam ennyit rajta, mert egy lány sem beszélt így velem, Melodyn és Alexen kívül azonban velük tudtam az okát, hiszen haragudtak de Ő annyira erős érzelmeket sugárzott ami lenyűgözött.

De talán pont ezért be akartam bizonyítani neki, hogy nem maga az ördög vagyok, ahogy hitte. Valamiért vonzódtam hozzá, talán pont azért, mert nem ment bele ezekbe a játékokba, ami jól esett a lelkemnek ennyi szarkavarás után ami itthon van. Tetszett ahogy énekelt, ahogy táncolt, és a személyisége is jó volt, tele szenvedéllyel és pont az a nagyszájú seggfej volt akire szükségem volt, hogy más fényben lássam magam és úgy általában a világot.

Kedves naplóm!2012.09.03.

Ez a nap furcsábban nem is indulhatott volna…Habár az tény és való hogy a Vicről alkotott véleményem NYERS KRITIKA mivel eleve negatív ami tegnap történt…Hogy megkérte azt a lányt,hogy küldjön a rossz irányba mivel tudta,így bajba kerülök. Furcsa srác annyi szent!

• 
  -Szia, lenne egy perced rám?- kérdezett-
  
  
  -Mondd! Amúgy nem, de úgyse kopsz le amíg nem mondod el, szóval mondd- hagyta rám-
  
  
  -Szeretnék elnézést kérni a történtekért…És csak hogy tudd, nem kértem meg azt a ribancot, hogy küldjön rossz terembe, az az ő magánakciója volt ellened mert jobb vagy mint ő.- magyarázkodott-
  
  
  -Ja, vágom. Köszi.- fordultam vissza a szekrényemhez és a hátamon éreztem a copfom csapkodását-
  
  
  -Komolyan! Hallgass meg, kérlek! –mentegetőzött-
  
  
  -Figyelj a barátnődet az imént hívtad ribancnak… Ez elég volt így okés? Nem kell magyarázkodnod, megértettem, én vagyok az új játékszeretek, de ha lehet kihagyhatnátok mert nem ezért küzdöttem ennyit, vili? -Ráadásul van elég bajom nélkületek is! Na, ha végeztél mehetsz, apuci fia!- reagáltam dühösen és egy kicsit felcsúszott a hangom amit egy tettetett köhögéssel palástoltam-
  
  
  -Nem, nem vagy játékszer! Csak el akartam ezt mondani, és maradjunk annyiban hogy a helyzet a „barátnőmmel” nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt gondolod!- válaszolt és mélyebb lett a hangja, éreztem, hogy meggyőző akar lenni és ahogy a szemembe nézett egyszerűen látszott, hogy benne is nagy vihar dúl, mait a szeme nagyon is kifejezett, mert ebben a pillanatban úgy nézett rám mintha a szeme a háborgó tenger lenne-
  
  
  -Figyelj, elég legyen! Csak hagyjuk egymást békésen élni, mindenkinek jobb lesz! És ne mondd, hogy nem olyan egyszerű mint gondolod, nem vagyok ostoba jó? És mondom, menj el mielőtt felhúzol! Csak hagyjál már! -Szarul vagyok nélküled is és van mivel foglalkoznom a ti kapcsolatotok egyensúlyán túl, köszike- csóváltam a fejem és igyekeztem a feldúltságomat kordában tartani, nehogy kiüljön a hangomra-
  
  
  -Jogos…És tudom nem mondtam, hogy az vagy!- védekezett és a hangja megremegett-
  
  
  -Oh sziasztok! Te vagy az új lány ugye!?- jött oda Vanda, azonban így, hogy tovább beszéltünk és volt lehetőségem megfigyelni láttam, hogy magasabb majd fél fejjel, továbbá az arcát elnézve láttam, hogy csinos, de nem túl kedves az arca, a haja sötét kávébarna a válláig érő, szögegyenes, elég fehér volt a bőre, de illett hozzá, az arca a kerek és szögletes egyedi keveréke, az arccsontja markáns, de széles ajkai és nagy sötétbarna szemei feldobták az arcát, és a tekintete szép még értelmes is, de olyan túlzottan megjátszott volt. Törékeny alkatához illet a rózsaszín szín, amit viselt. A hangja pedig mindig lenéző, mély volt, erősen felcsapta a mondatai végét és mindig kis műséggel benne, legalábbis számomra-
  
  
  -Igen, Chanel!- vágtam rá-
  
  
  -Bocsi a névmemóriám borzalmas. –mondta-
  
  
  -Oh, értem. –vontam vállat-
  
  
  -Miért nézel így? –kérdezett-
  
  
  -Csak nem vagyok hozzászokva a magad féle csajokhoz. –mondtam-
  
  
  -Oh tudom tökéletes vagyok…De nem kell félni nem vagyok harapós. –viccelődött,ami bosszantott, nem bírtam elviselni a legkisebb szexuális utalást sem, egyszerűen túlságosan is közel kell kerülni hozzá egy másik emberhez-
  
  
  -Oh szóval aki tökéletes azon egy tonna smink van…Hogy nehogy megsértse a többiek önérzetét… Vágom, nagy kár hogy nem érdekel- válaszoltam gúnyosan,és látszott a szemén, hogy megbántottam-
  
  
  -Bocsi,hogy mondtad?- lepődött meg,de Vicnek egy egyetértő mosoly ült ki az arcára,ebből láttam, hogy ínyére van amikor valaki ilyen-
  
  
  -Hola chica! Que quieren?- kérdezett Mel- /Szia csajszi, mit akarnak?/
  
  
  -No sé!- vágtam rá- /Nem tudom!/
  
  
  -Ohh… Voy a mirar y recordar todo- vette fel a pletykás arckifejezést és figyelte az eseményeket- /Végignézek mindent, és megjegyzek mindent/
  
  
  -Szóval, mit is akartál mondani? A barátnőm kérdezett valamit, muszáj volt beszélnem vele- fordultam Vandához és Melody vállára tettem a kezem-
  
  
  -Sajnos nincsenek önálló gondolataid. Majd egyszer...–lépett le Vanda magával rántva Vicet-
  
  
  -Mi a franc volt ez! –akadt ki Melody-
  
  
  -Legszívesebben megütném! Rohadtul idegesít!–sóhajtottam-
  
  
  -Én vaginán rúgnám, de félek,hogy bent ragadna a cipőm és lebuktatna. –súgta-
  
  
  -Oh jézus! Tudod azt csodálom, hogy annyi smink és gyorsfordulat után van még arca és gerincoszlopa…Ja és még valami ne engedjük mikró közelébe, még elolvad, annyira mű!–nevettem kissé erőtlenül-
  
  
  -Komolyan! –nézett komolyan majd elkezdett nevetni-
  
  
  -Halihóó! Mi komoly? – ugrott közénk Nico-
  
  
  -Hát, nem te! – csóváltam a fejem-
  
  
  -Azt tudjuk…!- forgatta a szemét-
  
  
  -Eh,semmi majd elmesélem! –mondta Mely,gondolom elege volt a sztoriból-
  
  
  -Oh ne már! Folyton ezt csináljátok,elmegyek egy percre és ti meg kirobbantjátok a harmadik világháborút! –bosszankodott-
  
  
  -Hahahah, nagyon vicces, na induljunk órára! –váltottam komoly hangnemre-
  
  
  -A kis munkamániás! –gúnyolódott öcsi-
  
  
  -Pfff…. – néztem rá szúrósan-
  
  
  -Kezd bepöccenni,talán hagyd békén! –intette óvatosságra Melody Nicot-
  
  
  -Ne már… Nem akarok rákvörösen órára menni! –szontyolodtam el-
  
  
  -Jaj még mindig vörös leszel ha dühös vagy? –kíváncsiskodott Melo-
  
  
  -Sí! –vágtam rá-
  
  
  -Jaj akkor majd mindig sasolok…Azok elég idegesítők. – viccelődött-
  
  
  -Nem tudom,ha nem idegesítőek akkor minimum beképzeltek,az nekem elég ok arra hogy ne kedveljem őket! –reagáltam neutrálisan-
  
  
  -Jogos! –vont vállat-
  
  
  -Jobban vagy húgi?- kérdezte Nicolas-
  
  
  -Igen, már tudok mosolyogni kisebb erőfeszítések árán- tájékoztattam-
  
  
  -Király! Örülök neki!- ölelt át-
  
  
  -Dettó!- pusziltam meg-
  
  

Mire ez a beszélgetés befejeződött beértünk a terembe. Leültünk Lexy mellé és vártuk a tanárnőt, aki nem késett ezúttal sem. Egész órán hanggyakorlatokat végeztünk majd óra végén mind együtt énekeltünk.

Azonban bárhogy is koncentráltam az újdonságra, amit a hanggyakorlatok jelentettek nem tudtam nem érezni Vic tekintetét. Igaz mögöttem ült jóval,a terem másik végén, de éreztem, ahogy engem néz és próbálja megfejteni az érzelmeimet, ahogy azon agyal miért viselkedtem bunkón. Amikor az óra végén megfordultam láttam, hogy a tekintete rajtam van...Láttam rajta, hogy a viselkedésemet elemezgette, mert kíváncsi volt az okára. Egy pillanatra még találkozott is a szemünk, de nem tűnt fel csak annyi hogy a szeme árulkodik mindenről, amit érez, láttam a tekintetében az elveszettséget amit velem kapcsolatban érzett… Nem is ismertem, de láttam, hogy roppantul zavarja, hogy hideg voltam vele…És abból a tekintetből éreztem, hogy nem fogja abbahagyni. Következő órán mit ad a SORS…Mellé kavarodtam,és Vanda mellé és úgy kellett kibírnom teljes HATVAN,ismétlem HATVAN percet!

Próbáltam nem Vic szemébe nézni,belemerülni a füzetbe,de sajnos nem ment, ugyanis folyton beszélni kellett,ugyanis csapatmunkát igénylő feladatokat kaptunk. Egyedül Vickel dolgozni nem lett volna totális katasztrófa,de Vandával…Lerítt az intelligencia hiánya! Kaptunk egy képet,azonosítani kellett a helyet. A hely Mount Saint Helens a kép a kaldera szétrobbanását követő állapotot mutatja, ahol megfigyelhető, hogy a vulkán északi oldala teljesen szétrobbant. Vic és én megállapítottuk, hogy Mt. Saint Helens, és azt is mi történt.

• 
  -Szóval a Mount Saint Helens, a kaldera északi része eltűnt, egy…- kezdett bele a mondatba Vic-
  
  
  -Földcsuszamlás miatt! –vágta közbe Vanda-
  
  
  -Nem! A kaldera északi része egy hatalmas robbanás következtében szétfeszült, majd felrobbant és összeomlott, 1980-ban –mondtam-
  
  
  -Ja mert ez olyan, mint a Vezúv –okoskodott-
  
  
  -Nem! A Vezúv köszöni szépen jól van… –nézett rá szúrósan Vic-
  
  
  -Szóval. –köszörültem meg a torkom-
  
  
  -Igen. Tehát, a Mt. Saint Helens. Miért fontos? –tért vissza hozzám Vic és amint rám nézett rögtön világosabb kék lett a szeme-
  
  
  -Fontos kutatóállomás, mert a szétrobbant kalderán keresztül tanulmányozható a vulkáni működés. Ezenfelül pedig sosem tapasztaltak még olyan kitörést ami nem a vulkán kürtőjében, hanem oldalán történt, így fontos az alapos kivizsgálás–diktáltam a választ-
  
  
  -Köszönöm! –mosolygott-
  
  
  -Nincs mit! –vágtam rá-
  
  
  -A következő kérdés pedig az, hogy milyen jelenségek okozzák a vulkanizmust? – diktálta-
  
  
  -Pillanat! Előveszem a szemüvegem. – vettem fel a táskám-
  
  
  -Okés, addig leírom amit tudok,aztán elolvasod és vagy jó ,vagy nem. –mondta-
  
  
  -Na szóval? –tértem vissza a vulkanizmushoz-
  
  
  -A lemezhatároknál, ahol a lemezek távolodnak,ezzel lehetővé téve a magma feláramlását a magma meglazítja, majd megemeli a kőzetrétegeket, ezzel létrehozza magát a vulkánt, onnantól kezdve a folyamat a magmától függ. –mondta gyorsan-
  
  
  -Remek! –vetettem oda-
  
  

Az óra nagyjából így telt, Vic és én mély és alaposan kidolgozott válaszokat dolgoztunk ki a kérdésekre, míg Vanda megpróbált okoskodni, nem túl sok sikerrel. Az óra végére beláttam, hogy Vic más, mint ahogy gondoltam de azért nem ájultam el tőle. Egyszerűen beismertem, hogy cseppet tévedtem.

De valóban, igazat mondott, amikor azt mondta, hogy nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy előítéletesen gondoltam.

A következő óra volt az utolsó faktom: Biológia,Földrajz,Történelem,Olasz nyelv és irodalom & médiatudomány. Ezek voltak a faktjaim,azaz a tantárgyaim amiket a művészeten kívül tanultam. Utána már egész délután zene tánc és színészet volt az órarendben,amit be kell valljak hogy sokkal jobban szerettem mint az órákat amiket bármelyik iskolában meglehet találni.

A legnehezebb dolog a sulival kapcsolatban az volt, hogy titokban tartsuk Anyu elől ezt a dolgot hisz annyira fontos lett az életünkben.

De legyen ez a legkisebb baj, ami érhet minket, amíg itt vagyunk. Vic egyszerűen kikészítette az idegeimet. Nem akartam, hogy a közelemben legyen! Azt akartam, hogy hagyjon békén! Ez persze, lehet, hogy azért volt, mert éppen szívesebben haltam volna meg, minthogy bármilyen új kapcsolatba is kezdjek, sőt bármibe is kezdjek, de akkor is!

NICOLAS SZEMSZÖGE:2012.09.07.

Frisco, igen igen gyerünk San Francisco lőj le amiért Frisconak merlek hívni, a lehető legjobb változás volt amin áteshettünk amióta Apu meghalt. A tudat,hogy közelebb kerültünk az emlékéhez jót tett nekünk,hisz hiányzott és nem akartunk elfelejteni semmit, ami vele kapcsolatos.

Chanelnek pláne jót tett,mert apu halála óta nem találta önmagát semmiben,kivéve a zenében, amit Anya szigorúan tiltott nekünk mivel úgy gondolta Apu haláláért a művészet a felelős és még annál is inkább Chanel, amiért el akart menni a Philadelphiai versenyre, amire ha nem ment volna el, Apa élne még és ezt sosem volt rest elmondani neki kb. minden alkalommal amikor látta…Aminek persze súlyos következményei voltak Chanelre nézve.

Hiába telt el majdnem három év még mindig a táncot és zenét okolja….Ráadásul, úgy hogy Ő maga sem tud egy logikus érvet mondani az ellen ,hogy zenéljünk.

Én isten igazából, csak élni akartam végre. Kilépni a szomorúságból, ami évek óta nyomaszt, egy kicsit szembeszegülni a szabályokkal és ilyenek. Úgy gondoltam, ha itt is annyit maradunk, mint máshol ezelőtt, akkor simán megtehetek bármit!

Aztán elkezdődött a suli, ami szintén kellemes meglepetés és szükséges állandó volt. Már az első két napban sikerült barátokat szereznünk, akik nagyon kedvesek voltak és minden lehetséges buktatóra figyelmeztettek, amiket jobb elkerülni a suliban. Chanel is kezdett jobban lenni, már egyre többet mosolygott, amit jó volt látni. Én is jobban voltam, sok okból is. Jó volt újra látni Melody-t, megismerni a többieket, és belevetni magamat abba, amit szeretek.

Az órák és a tanárok pedig sokkal színesebbek és lendületesebbek voltak mint a sima sulikban,tehát egyértelműen jobban szerettem, mint a régi sulikat.

Egy könyv

4. fejezetem

Uhhh. Már megint elfejtettem beállítani a ébresztőt. Francba, még egy késés a suliból. A negyedik a héten, a negyedik napon. Hmmm, majd holnap megpróbálom még egyszer, egyszer csak sikerül. Várjunk, ma Taco Csütörtök van, be kell mennem a ingyen tacómért. "Országomat egy tacoért" mondta egyszer egy híres ember a múltban. Valószínűleg mexikói volt.

Most az emberi élet legbonyolultabb, legszomorúbb, legmegterhelőbb feladatát fogom végrehajtani: lerúgom a takarómat és felkelek, hogy elkezdődjön az oktatási tortúrám. Drukkolj. Sikerülni fog. Meg tudom csinálni. Nem, mégsem. Semmi esély. Csak gondolj a tacóra. Érzem a hívását. Határtalan ereje és ínycsiklandozó aromája gravitációs mezőként emeli ki édes álmokkal és friss reggeli vizelettel teli testemet. Mivel a vizelet úgy döntött, hogy minél előbb el akarja hagyni meleget adó testemet ezért a WC-re siettem. Belenézek a tükörbe és megijednék ha nem néznék ki még a legrosszabb állapotomba is eszméletlenül szívdöglesztően. Ha sietek talán még beérek a második órára, ami matek. Nem akarok beérni. De muszáj. A tacóért mindent. Lehet, hogy apu mexikói volt?

Ha érdekel, apu még a születésem előtt elhagyta a családunkat és életem 17 évében még egy fotót sem láttam az "ostoba arcáról". Azt tudom, hogy a hatalmas orromat tőle örököltem, csak úgy mint az összes negatív személyiségjegyemet és testi hibámat, anyu szerint. Ja és minden pozitívat tőle, természetesen. Miért ilyen nagy az orrom? Miért ilyen nagyok a füleim? És nem azért, hogy jobban halljalak. Legalábbis biztos nem azért, hogy jobban halljam, hogy mik hibásak bennem és rajtam? Miért nem vagy magasabb? Miért vagy ilyen vékony, miért nem eszel többet? Téged nem zavar, hogy ilyen nagyok a szemeid? Amikor ezeket mondják én ezt hallom: "Nem veszed észre, hogy milyen elcseszett vagy?".

De igen. Látom és zavarnak is. Nem is szeretek tükörbe nézni, mivel úgy érzem, hogy a tükörképem röhög rajtam. Be akarok húzni neki. Fogja be. Mindenki fogja be! Miért érzi minden egyes ember, hogy bármi joga van megjegyzéseket tenni a testem bármely alkotóeleméről? Mert fáj, nem erősen, de mintha enyhe és gyenge lökéssekkel fokozatosan mélyebbre és mélyebbre esnék egy homályos és kilátástalan kút fenekébe. A kútból pedig nehéz a felemelkedés. Néha lehetetlen. Vajon hol járok a kútban? Már az alján vagyok? Vagy még annál is lejjebb? Van még kiút?

Elkések! Mikor telt el ennyire az idő? Hol van a táskám? Hrrr, hol a francban van a zöld, „ I would eat your brain, if you had one” pólóm? Ez már a negyedik alkalom, hogy lenyúlja a cuccomat. Azt hittem a megcsonkított plüssmaci hulla tartalmas és egyértelmű üzenetként szolgált fiatal és butuska húgocskámnak. Meglátjuk mit szól egy zsiráffejhez a vattával bemocskolt párnácskáján? Majd holnap, most kést élezni sincs időm.

Ahh anya tegnap megkért, hogy mosogassak el! Majd amikor hazaértem megcsinálom, vagy megzsarolom a húgom. A zsiráfja élete vagy mosogatás? Még hogy nem tanulhatsz semmit a Keresztapából! A kistestvérek gyakorlatilag azért léteznek, hogy kifejleszthesd e nélkülözhetetlen képességeket a szervezett bűnözésben.

Még nem is mondtam, hogy Honolulu melyik börtönében, mások előnyben részesítik az oktatási intézmény szót, töltöm mindennapjaim monoton óráit. Igazából a suli hivatalos elnevezését sem jegyeztem meg, ismerve az amerikai patriotizmust valószínűleg egy elnök nevét viseli, aki még jobban elcseszte a „ Lehetőségek Országát”. Mivel anya nem akarja, hogy a „züllő” és „romlandó” amerikai ifjúság rám is kivesse morális és intellektuális pusztulást hozó hálóját, egy magas presztízzsel bíró magániskolába íratott, amikor eljöttem a középsuliból. Bár én tudom, hogy tévképzetekbe ringatja magát ha azt hiszi, hogy az én sulimban bármivel is jobbak a tanulók mint egy átlagos gimiben. Az mindenesetre igaz, hogy az tanulók akadémikus teljesítménye alapján a mi sulink a legkiemelkedőbb az egész államban, de ez nem azt jelenti, hogy az intézmény egyfajta kolostor, amelyben mindenfajta földi élvezetet megtagadó szerzetes írogatja, hogy milyen istenit smaciztak ma egy szobor formás kis lábaival. Éppen ellenkezőleg, minél magasabb az IQ, annál nagyobbat esik mikor iszunk. Ami még ennél is jobb ha az első sorba szól a jegyed a suli minden szegletében történő drámához.

Hol van az a rohadt busz? Már megint késik!? Itt azt írja ez a hülye menetrend, hogy pont most kéne érkeznie egynek. Idegesít ez a idióta, barom tömegközlekedés és, hogy nem bírnak normális időben megérkezni. Nem ezért fizetik őket? Hogy a sok nyomi ember eljusson a munkahelyére és hozzájáruljon a kapitalizmus további virágzásához? Miattatok fog elbukni Amerika buszsofőrök. Remélem érzitek a bűntudatot amely a sötét és puszta lelketeket szurkálja. Ha van lelketek.

Minden egyszerűbb lenne ha anya végre venne nekem egy autót. Megérdemlem. Ezt állandóan bebizonyítom mint például tegnap is, megkért, hogy ne egyem meg az utolsó sütit és nem ettem meg. Ez egyértelmű jele a felelősségteljességnek. Vagy amikor a húgomra kellett vigyáznom és csak az egyik ujja tört el. A gyűrűs ujja volt, úgysem házasodik meg soha, nincs szüksége rá, és ki gondolta volna, hogy komolyan veszi, hogy fel kell, hogy nyalja a padlóra öntött narancslevet és aztán én rálépek. Ilyen az élet, a hülye húgok megsérülnek.

A busznak már 5 perce meg kellett volna érkeznie. Hamarabb beérek ha sétálva megyek. Na jó, de előbb idefirkantok valami kedveset, remélem látni fogják. Meg is van az alkoholos filcem. Szóval: „Mi a szarért írjátok ki, hogy jön az a kibaszott busz, ha basztok betartani?” Mosolygós smiley és egy szívecske, kész. Na most már vandálnak számítok, ezt is kihúzhatom a bakancslistámról. YOLO.

A reflektorfény ösvényén

Kedves Naplóm! 2012.09.02.

Első nap az új suliban! (Utólag izgatottabban gondolok vissza rá)

Miért is kell izgatottnak lenni az új dolgok miatt?

Nem igazán értem.. még egy esély, hogy elronts mindent, nemde? Mások új kezdetet látnak benne, szerintem csak egy újabb dolog aminek vége lehet majd, így vagy úgy. Nem volt kedvem új emberekkel találkozni, most nem akartam embereket magam körül. Csak egyedül akartam lenni, de tudtam, hogy pont ezt nem szabad tennem, mivel akkor csak kicsúszik a talaj alólam. Nem mintha amúgy nem lenne ez a helyzet, egyfolytában ez a helyzet a két szélsőség közt vagyok semmi több vagy fent vagy lent, sosem közte sosem lassan, sosem biztosan, néha pedig egyszerre repülök és zuhanok… Nevetek és sírok egyszerre.

Kicsit elbambultam, figyelmetlen voltam és amilyen béna vagyok rálépetem egy srác lábára. Persze, mint mindig ha eltemetem magamat ebbe a búskomor felhőbe, nem vagyok képes koncentrálni sem figyelni.

- Bocsi,elbambultam és nem figyeltem. Bocsi!- mosolyogtam kínosan-

- Nyugi! Nem eszek lányokat,de egyáltalán…embert sem!Semmi baj. Nem láttalak még tehát gondolom új vagy. Melyik osztályba jöttél?- érdeklődött-

- A második évfolyamosokhoz.- vágtam rá-

- Oh akkor üdv,az egyik osztálytársad vagyok, Vicente Vargas. Neved is van?- mutatkozott be-

- Chanel Farell.- mutatkoztam be-

- Meglátod ez a világ legjobb helye ha jó embereket választasz mint szerénységem. Mielőtt becsengetnek mennem kell mert vár Mr.Barns, majd látjuk egymást órán. Szia!- hadart kissé-

- Oké szia, és bocsi még egyszer!- köszöntem el-

A vaskos lábú és sportos alkatú, az átlag srácoknál alacsonyabb, bolíviai akcentusú, kócos göndör matt csokoládébarna hajú és kicsit mélyen ülő nagy barnás-sárga szemű, vékony ajkú, nagyon szélesen mosolygó, vidám, vaskos arcú, erős állkapcsú, nagyon laza srác gyorsan eltűnt a folyosón.

Miután lelécelt én bementem a szekrényekhez, hogy felvegyem a cuccokat, amik kellettek.

A szomszédos szekrénynél egy nálam jó pár centivel magasabb lány állt. Váll alá érő mahagóni vörös hullámos haja volt, nagy és széles borostyán szeme, kerek, szív alakú arca, telt ajkai, alabástrom bőre, hosszú lába, erős alkata volt. Amint meglátott megszólított és pergően beszélt, erős, mégis magas hangján.

- Szia!Hogy hívnak?- mosolygott és kellemes,dallamos,de határozott hangja volt-

- Szia Chanel Farell!- mutatkoztam be-

- Az a Chanel Farell aki majdnem megvert nyolc évvel ezelőtt a Nagy Alma versenyen?- kérdezett meglepve-

- Melody Torres?- kerekedett el a szemem-

- Sí!- vigyorgott és kicsit irritált a túlzott vidámsága-

- Majd négy éve nem láttalak gyere ide!- öleltem át-

- Hogy hogy Friscoban?- érdeklődtem-

- Hippie vagyok,gondoltam hű leszek a városhoz!- kacagott békejelet mutatva-

- Komolyan?- kérdeztem, mosolyt erőltetve magamra, de igazából nagyon zavart a vidámság ami átjárta az arcát és hangját-

- Nem,legfeljebb titokban!Hetedikben Aput Sacramentoba helyezték,de azt mondta költözzünk Friscoba hogy több lehetőségem legyen…Kilencedik előtti nyári szünetben erre sétáltam és megtetszett,felvételiztem és ösztöndíjas lettem!- mesélt egy nagyon lerövidített verziót-

- Jaj gratulálok!Én és Nicolas is ösztöndíjasok vagyunk, az igazgatónő felajánlotta, hogy felelőséget vállal értünk ezen a téren, mivel...- mondtam halkan-

- Anyud gondolom erről mit sem tud…- találgatott-

- Talált süllyedt!- vágtam rá helyeslően és nekem jött egy nálam egy szűk fejjel magasabb srác, amit pont láttam, ahogy súrolta a vállamat. Arcán széles mosoly húzódott, amit kiemeltek vastag ajkai és a kis ráncok, amik szétfutottak az arcán, aztán gyorsan egy ideges és komoly arckifejezés vette át a helyét. Az arca komolynak tűnt, és kicsit lekezelőnek ami zavart (ahogy az is, hogy beszélt, nem akartam emberekkel beszélni, most nem elég lett volna ha továbbmegy). Háromszöges orrán megcsillant a meleg és sport okozta izzadtság. Markáns állkapcsa és széles arccsontja erősítette a komoly tekintetét, ami arca legfeltűnőbb részéből nagy zöldeskék szeméből áramlott. Dús mogyoróbarna haja elég kócos volt, ami illett sportos alkatához és a hokiütőhöz a kezében-

- Bunkókám nem tudsz odafigyelni?!- rántottam vissza és gyorsan lehajoltam, hogy felvegyem a plüss vízilovat, ami kiesett a táskámból az ütközés miatt-

- De csak vár a húgom!Bocs,sietek- lépett le egy flegma arckifejezés kíséretében, méregetve a kezemben lévő vízilovat-

- Gondolom anyuék millióiból nem telik jó modorra…Seggfej! – szóltam be neki és gyorsan bevágtam a plüsst a táskámba-

- Mondtam már, hogy bocsáss meg, mit akarsz? Térden állva kérjem elnézésedet vagy, mi? -nézett flegmán a szemembe-

- Siess nehogy elkéss, egokirály !- szólt oda Melody-

- Ez ki?- kérdeztem-

-Vikram Chadwick, a suli egyik legtehetségesebb egyben legegomániásabb embere. Gyakorlatilag a barátnője,Vanda seggében él. Ha netalántán kedves lenne veled, csupán egy éjszakát akar…. Ne hagyd magad becsapni - avatott be-

- Ah, oké. Amúgy sem túl szimpatikus, tehát csak puszta érdeklődés, mert megfordult a fejemben, hogy suli után jól pofán verem… Idegesít, hogy feleslegesen beszél...- mondtam neki-

- Az jó….Pont pofán verni való! Na ennyire ne légy elkeseredve!- nevetett-

- Nem vagyok, habár tény, hogy ramatyul vagyok. De még nem szoktam meg itt. Csak haladjunk. El kellene csípni Nicolast is-

- Oh Nicolas...ő is felnőtt,mi?- kérdezte-

- Fogjuk rá. Elérte a pubertást,tehát kínosan ügyetlen, a személyisége viszont ugyanaz- mondtam vállat vonva-

- Ah.- bólintott-

- Ciao hölgyek- lépett oda Nico- Nicolas Far… te jó ég, Melody?- lepődött meg-

- Ja, a Scrabbles verhetetlen Úrnője. És ne nevezz hölgynek, nem apuci hercegnőjével beszélsz- kacagott-

- Meh…- forgatta a szemét Nico-

- Oké, azt hiszem mennünk kellene. Lassan kezdik az órát- mondta Melody és elindultunk-

Egy gyönyörű terem volt, profi felszereléssel,ideálisan elhelyezett nézőtérrel a jó láthatóságért, erős fényű,és mindenféle színre állítható reflektorokkal és a legmodernebb hangtechnikával, de ebben a pillanatban nem éreztem lenyűgözve magamat tőle, ehhez el kellett pár hétnek telnie, ezen a ponton nem is értettem, hogy egyáltalán felvettek ebbe a kiválóságokat nevelő intézetbe.

Alig két perccel utánunk megérkezett a tanárnőnk Mrs. Alicia Ferro aki a suli igazgatónője is volt egyben. Nyitott kicsit mélyen ülő kerek szürkéskék szemei,telt ajkai, és vidám, kerek telt arca, latinos alkata, középhosszú mézbarna haja és kellemes, nyugtató hangja volt.

- Sziasztok srácok!- köszönt kellemes hangon- Ah ti vagytok Chanel és Nicolas Farell?Gyertek énekeljetek valamit hogy megismerjük a hangotokat-

- Rendben!- mentünk ki és énekeltünk valamit ami épp eszünkbe jutott-

- Remek!Nagyon tehetségesek vagytok!Mr.Chadwick,Mr.Rivers ez volt az utolsó figyelmeztetés!Ha még egyszer késnek intőt kapnak!Üljetek le!- mondta a flegma srácnak, aki nekem jött, meg egy átható tekintetű, széles, kicsit ovális világos szürkészöld szemű hozzá hasonló termetű, homok szőke hajú vidám, csontos arcú srácnak akinek pisze orra volt és mély ránc szaladt végig az arcán amikor mosolygott-

- Elnézést!- ültek le-

- Remekek voltatok skacok üljetek le!- mosolygott a tanárnő-

- Köszönjük!- ültünk vissza-

- Nos akkor mivel ti most érkeztetek és semlegesek vagytok, ti lesztek ma a bírák. A múlthéten azt a feladatot adtam a srácoknak,hogy írjanak egy közös dalt,és koreografálják meg. Két csoportba osztottam őket,az egyik csapat Melody,Alexis,Vicente és Andrea a másik csapat Vic,Vanda,Jessica,Chris és Brandon. Hajrá! Melody, ti kezdtek!- ismertette a feladatot-

-Rendben,a dalunkban Vicente Hip-Hop zenei alapját dolgoztuk össze a mi pop dalszövegünkkel és ritmusunkkal. –ismertette a dalt Mel-

Kimentek és a „Music keeps me alive” című dalukat játszották, ami egy remek dal volt, pezsgő, életteli koreográfiával.

Majd jöttek Vic és bandája…Egy amúgy nem is rossz dallal, de csak azért is, hogy bosszantsuk a másik csapatot Melodyékra szavaztunk. És nem azért, de jobban tetszett Melodyék dala, az üzenet fontosabb volt, tetszett a hip-hop ritmus is.

- Szóval?- kérdezte tanárnő-

- Nos, az első csapat dala sokkal jobban tetszett. Van üzenet, a ritmus jó, egész reggaeton-szerű, ami nagyon király. Tetszik az egész és a koreográfia amilyen egyszerű olyan jól mutatott. A másik csapat dalában a ritmuson kívül nem túl sok művészit fedeztem fel. A ritmus jó, a szöveg… hát szerintem, ha egy kutya ugat az is többet mond, habár ez csak az én véleményem, tanárnőé a végső döntés. - összegeztem-

- Elnézést tanárnő! Lehetne egy kérdésem?- kérdezte egy barna hajú csaj-

- Igen. Mi a baj Vanda?- fordult felé Mrs.Ferro-

- Az a baj,hogy az újoncok egyértelműen nem semlegesek,hisz úgy vigyorogtak mint a vadkacsa míg azok voltak a színpadon!- panaszkodott-

- Bocsánat, de nem fogadok el ilyen kommentárt! Egy! Vigyorogtak, mint a vadalma, másrészt tudd, hogy kivel beszélsz, mert nem a játékod vagyok hanem a felettesed!Harmadszor pedig több tiszteletet követelek a diáktársaid nevében is! Van még kérdés?- replikált nevelő szándékkal tanárnő-

- Elnézést, de én maga az univerzum vagyok és nem fogadok el olyan véleményeket, mint az előbbi amit a társaim mondtak, hisz újak.- tettetett higgadtságot-

- Javíts azon amit mondtak, mert egyetértek velük,ezért nem mondtam semmit. Köszönöm skacok mehettek van elég órátok a következő feladat az hogy írjatok egy dalt, egy boldog dalt arról ami boldoggá tesz! Sziasztok! –köszönt el-

- Viszontlátásra!- köszönt el az osztály-

- Vanda bocsi,tudom túl nyers voltam. De őszinte akartam lenni. Oh hagyjuk is. Csak annyit akartam mondani,hogy bocsi, nyers voltam, jó dal volt egyébként.- mentem oda Vandához-

- Okay. Köszike.- vont vállat-

- Bocsi, de sietnem kell a következő órára, mert nem ismerem még ki magam. – mosolyogtam-

- Melyik termet keresed?- kérdezte –

- Oh a 62-es termet. – válaszoltam-

- Akkor itt menj ki a folyosón, majd egy jobb kanyar aztán balra a negyedik ajtó. – magyarázta- 
- Vanda hagyd már abba a primadonnaságot. Csak hagyd már! Te meg haladj, nem voltál nyers- szólt oda vic  
- Oh nagyon kedves vagy, köszönöm szépen. – válaszoltam, ignorálva Vic megszólalását- Ti nem jöttök? – 
- Jaj még nem, megvárom a pasimat. –mutatott Vicre- 
- Okay,majd találkozunk, sziasztok- siettem ki a teremből- 
-Szióka! –köszönt el-

Elindultam arra amerre Vanda mondta. Az egész iskolát imádtam,szerelmes voltam a helybe. Épp álmodoztam és az órarendembe merülve indultam el a terem felé, ahogy Vanda elmondta amikor...

- Várj! Ne menj oda be!- figyelmeztetett Vic- 
- Mert? Most mi van? Előjogod elsőként bemenni, vagy netán a pórnép nem teheti be a lábát a királyi engedélyetek nélkül? - néztem meglepve és irritáltan a szemébe-  
- Mert ha bezárod nem tudsz kijönni az egy szertár…Csak kívülről nyitható, hogy akiknek nincs kulcsuk,azaz engedélyük sem hogy kihozzák a hangszereket bent maradjanak és elkapják őket. Nem lenne jó kezdés ha itt találnának. De csak hajrá... – magyarázta el- 
- Kösz.- vágtam rá- De miért követsz? Tudtommal nem kértem a pátyolgatásodból! – 
- Nem akartalak követni, csak kellene délutánra egy gitár, azt akartam az egyik szertárostól elkérni, te meg épp be akartál rontani, szóval… de mint mondottam volt, csak nyugodtan, nem engem csapnak majd ki – válaszolta- 
- Okay, megleszek… Megyek is, még el kell mennem a teremig, és beszélnem kell Mrs. Ferroval… És kicsikém, hidd el nincs semmilyen szükségem arra, hogy őrködj felettem. Húzz el, tedd a dolgod. –vontam vállat és koholtam le aztán megláttam, hogy gesztikulálás közben a karkötőm felcsúszott és felfedte a vöröses hegeket a karomon és gyorsan ráhúztam a karkötőmet ahogy azt is láttam hogy odakapja a tekintetét, de nem veszi észre miért lettem annyira izgatott a karkötő miatt- 
- Most mi a bajod? Hogy segítettem? Tudod, néha neked, a nagy Chanel Farellnek, is muszáj segítséget kapnod. Nem értem miért vagy bunkó jelen helyzetben, mindegy… Menj csak- csóválta a fejét a mondat végén- 
- Jaj Vikram, hol voltál? Azt hittem a teremben leszel. Oh értem, pátyolgatod a csajt, hogy te légy a nap hőse. Azt hittem azt akarod itt találják…- jelent meg Vanda- 
- Mindegy még úgyis beszélni akartam Mrs.Ferroval… és az, hogy mi bajom nem a Te dolgod, cicám. –vontam fel a szemöldököm és otthagytam őket-

A terem felé vettem az irányt, közben összefutottam Melodyval, és egy másik, nálam kicsit magasabb lánnyal. A lánynak kellemes körte alakja volt,kerek, széles csípő vékonyabb vállak, ami kiemelte a táncos mivoltát (egyetemben izmos lábaival), a lapockája alá érő karamell szőke haja volt, enyhén V alakú arca, nagy és csillogó kerek élénk zöldalma színű szemei, hamvas,szeplős bőre,és vékony, keskeny ajkai sugárzó kerek mosolyra húzódtak és egyből felém nyújtotta a kezét, bemutatkozóan.

- Szia, Alexis Costa vagyok, Torinóból – ráztunk kezet kicsit kínosan- 
- Chanel Farell, Mexicoból- mosolyogtam a kezét rázva- -Örvendek!- mondta lelkesen- 
- Szintúgy!- mosolyogtam rá barátságosan nagy erőfeszítés által-

Annyira tetszett a suli, és vártam a másik fázist, amikor folyamatosan pörgök majd. De egyelőre ebből kell kihoznom a legjobbat, ami alvás, evés, önutálat, alvás, evés, önutálat, és így tovább. De ebből ennyit.

Elbeszélgettük a napot, és az órák elején a bemutatkozás elmaradhatatlan dolog volt, na de ami kell, az kell.

Mikor hazaértünk Anyu faggatott a suliról, elmondtuk neki hogy ugyanolyan szürke és ugyanúgy tele van idiótákkal és stréberekkel mint az összes többi suli, meg hogy a büfében az innivaló indokolatlanul drága…Ez a válasz ínyére volt, így nem is kérdezgetett tovább csak vacsoráztunk. Vacsora után lezuhanyoztam aztán belevetettem magamat az alvás kalandjaiba.

Másnap elkezdtünk a munkalehetőségekről ötletelni Nicoval. Továbbá őrült fogadásokat kötöttünk, hogy meddig tudjuk titkolni Anyu elöl a művészeti sulit. A legjobb fogadás egy év volt! (Melodytól)

Szinte kétségbeesetten menekültem Vic és Vanda elöl egyikükkel sem akartam találkozni. Nem veszek részt a hatalmi harcukban… Nem akartam a játékszer lenni, amin két kutya marakodik, így minél messzebb akartam kerülni tőlük!

A nap végére visszazuhantam a rosszkedv mélyére…Nico fagyival segített, amiért hálás vagyok neki...De amint hazaértem lefeküdtem és miután megettem a majdnem fél kiló fagyit elaludtam és reggelig ki is voltam ütve, akkor Nicolas vert fel nagyobb erőlködés árán és amint rájöttem, hogy láthatja a karomat rögtön magamra rántottam a paplant, hogy elfedjem, mert egy vágás volt rajta. Nagy nehézségek árán kikászálódtam az ágyból, felvettem valamit, és elindultunk-

VIC SZEMSZÖGE: 2012.09.02.

A nevem Vikram Chadwick, de mindenki, aki ismer Vicnek hív, félig olasz félig török vagyok, de az olasz vérem a dominánsabb, van egy húgom Valeria, akit az olasz nagybátyám halála után úgymond örökbe fogadtunk, és egy másik családdal,Moorékkal élünk együtt Apám és Mr Moor üzleti kapcsolata okán.

San Francisco király hely, imádom és itt ismertem meg a legjobb barátaimat Brandont, és Christ, akikkel a sport gyanánt találkoztunk, majd kiderült, hogy mindhármunkat felvettek a művészeti akadémiára, így ez is közös történet.

A nyarakat rendszerint a nagyszüleimnél töltöm ez ezúttal sem volt másképp…Még mindig nem hevertem ki a nyarat…Mint mindig, ha a szüleimnek baja van velem,most is Törökországba küldtek a nagyszüleimhez, ami még nem is lenne rossz, mert az országgal nincs bajom, nekem inkább a vallással van bajom! Azzal viszont nagyon sok…Főképp a nők szerepe nem tetszett, mivel én erős személyiség vagyok és egy hasonlóan belevaló és nagyszájú lányt keresek magam mellé, aki mer visszaszólni, aki meg feleselni és mer nagyra törni.

Bennem az olasz vér jóval dominánsabb(mint említettem az elején),annak ellenére, hogy világ életemben töröknek neveltek…Egyszerűen csak NEM!

Mivel utálom az egészet mikor hazajövök mindig türelmetlen és ingerült vagyok és legfőképpen figyelmetlen. Se hall, se lát, csak kapkodok és rohanok, hogy elszabaduljak végre otthonról.

Ez most sem volt másképp, így nekimentem egy lánynak, akinek nagy mandula alakú világoskék szemei voltak, amik egyből lángra gyulladtak ahogy nekiütköztem, de úgy látszott mintha évek óta nem aludt volna, mivel szemei vérben úsztak, amit a suli erős fényei még inkább kiemeltek, aztán ezt fokozta a dús, ébenfekete szempillája. Vékony, kerek arca volt, vékony V alakú álla, ami keskenyítette arcának vonalát, és hosszú, háta közepéig érő hullámos aranybarna haja volt. Latin testalkatú lány, ami azt jelentette, hogy szélesebb csípője volt,és erőteljes,szép lábai, valamint alacsony termete és kreol bőre volt… Utolsó megjegyzés, hogy egy Doctor House-os „Do I get Bonus Points if I act like I care?” De amint kitágult a látóterem és megláttam a lányt ,aki vele volt,Melody Torrest, akinek a szeme egyszerűen villámokat szórt felém,persze jogosan….

Mivel egész nap kapkodtam és le akartam késni Vanda dalának prezentációját elkéstem az óráról. Ott ült a csoport,Mrs Ferro leteremtett a késésért,és kiderült hogy Melodyék dalát késtem le nem azt amit akartam,de mindegy… Mivel az újonnan érkezett diákok voltak a legsemlegesebbek a teremben Mrs. Ferro őket kérte meg,hogy válasszák ki a nekik jobban tetsző dalt. Nem kell mondanom, hogy Melodyék dala ezerszer jobban hangzott és koreográfia is volt ezért őket szavazták meg. Ez nekem egyértelmű és logikus döntés volt, nem úgy Vandának, aki elkezdett hápogni….mint mindig, ha valaki jobb… Szóval elkezdett hápogni és összekapott a tanárnővel, majd Chanel kért tőle bocsánatot „MERT NYERS VOLT’ ami igaz volt, de igazán kijárt Vandának. De még gázabb hogy… CHANEL TŐLE!? DE ez csak az én lelki békémet zavarta fel ennyire…Utána váltottak egy-két szót majd Chanel elment…Vanda gyanúsan festett ezért megkérdeztem mi történt, de semmit nem mondott csak hogy minden oké. De azért biztos, ami biztos alapon arra vettem az irányt amerre Chanel ment, hogy nehogy eltévedjen. Mint kiderült a gyanúm beigazolódott, és Vanda egy szertárhoz küldte, amit csak kívülről lehet nyitni, hogy ne tudjanak kihozni semmit tanári felügyelet nélkül, ugyanis ha valaki bemegy az ajtót nem lehet kitámasztani így ha illetéktelenek akarnak hangszert elvinni bent ragadnak,mert akik illetékesek azoknak van kulcsuk és ki tudnak jönni. Szóval oda küldte el őt…Éppen be akarta csapni az ajtót, amikor utolértem, és épp hogy meg tudtam fogni, hogy ne zárja be. Általában elsiklom Vanda szemétkedései felett, inkább nem figyelek. De mióta ez a szemétkedés olyanokra is kiterjedt akikkel még egy szót sem beszélt megtanultam úgy tenni, mintha nem figyelnék, pedig nagyon is lestem a szemétkedéseit. Nem vágtam a fejéhez, nem egyből, legalábbis. Csak igyekeztem akadályt gördíteni az ilyenjei elé. Ennek sem volt olyan felemelően hősies oka, semmi más, csak az hogy borsot törjek az orra alá, és persze ott van, hogy segítsek másoknak. Mióta kicsúszott a kezeim közül az irányítás úgy egy éve, és elvesztettem a legjobb barátomat miatta, mindent azért teszek, hogy a családom és Vanda rosszul érezzék magukat miattam.

- Várj!Ne menj oda be!- figyelmeztettem- 
- Mert? Most mi van? Előjogod elsőként bemenni, vagy netán a pórnép nem teheti be a lábát a királyi engedélyetek nélkül? - nézett meglepve és irritáltan a szemembe-  
- Mert ha bezárod nem tudsz kijönni az egy szertár…Csak kívülről nyitható, hogy akiknek nincs kulcsuk,azaz engedélyük sem hogy kihozzák a hangszereket bent maradjanak és elkapják őket. Nem lenne jó kezdés ha itt találnának. De csak hajrá... – magyaráztam el- 
- Kösz.- vágta rá- De miért követsz? Tudtommal nem kértem a pátyolgatásodból! – 
- Nem akartalak követni, csak kellene délutánra egy gitár, azt akartam az egyik szertárostól elkérni, te meg épp be akartál rontani, szóval… de mint mondottam volt, csak nyugodtan, nem engem csapnak majd ki – válaszoltam- 
- Okay, megleszek… Megyek is, még el kell mennem a teremig, és beszélnem kell Mrs. Ferroval… És kicsikém, hidd el nincs semmilyen szükségem arra, hogy őrködj felettem. Húzz el, tedd a dolgod. –vont vállat és koholt le aztán meglátta, hogy gesztikulálás közben a karkötője felcsúszott és hirtelen nagyon zavart lett miatta, egyből elkezdett vele babrálni, amennyire láttam csúnya allergia vöröses foltjait akarta elfedni- 
- Most mi a bajod? Hogy segítettem? Tudod, néha neked, a nagy Chanel Farellnek, is muszáj segítséget kapnod. Nem értem miért vagy bunkó jelen helyzetben, mindegy… Menj csak- csóváltam a fejemet a mondat végén- 
- Jaj Vikram, hol voltál? Azt hittem a teremben leszel. Oh értem, pátyolgatod a csajt, hogy te légy a nap hőse. Azt hittem azt akarod itt találják…- jelent meg Vanda- 
- Mindegy még úgyis beszélni akartam Mrs.Ferroval… és az hogy mi bajom nem a Te dolgod, cicám. –vonta fel a szemöldökét és otthagyott minket- 
- Ez mire volt jó?- fordultam Vanda felé- 
- Jaj mi? Semmit sem csináltam. – mosolygott- 
- Aha. –forgattam a szemem unottan és dühösen- 
- Inkább örülj, hogy megóvtalak ettől a tömény depressziótól és neveletlenségtől! Semmit nem vesztesz vele!- fellengzett – 
- Ja mert a Prada és Gucci a legfontosabb problémák a világon…- hagytam faképnél- 
- Vikram, tudom, hogy kiállhatatlan vagyok,de te meg értsd meg hogy nincs önbizalmam és nagyon fáj, hogy soha nem figyelsz rám!- mondta elhagyatottan- 
- Szép! Tudod, ezen hamarabb kellett volna gondolkodni! Amúgy sem hiszem el már egy lélegzetvételed sem!- mondtam gyorsan és sietve elmentem-

Annyira bosszantott, hogy Vanda megint olyanokkal szemétkedett, akit nem is ismer. Napról napra ugyanaz a sláger.

VANDA SZEMSZÖGE: 2012.09.02.

A nevem Vanda Moor, és Istanbulban nőttem fel, magántanulóként, és öt éves koromban San Franciscoba költöztünk, ahol Apu a cég vezérigazgatója lett. San Franciscoban rendes iskolába járni, a sok béna közé… Egészen addig semmi izgi nem történt, amíg Vikram Cediz és családja nem érkezett meg. Apu munkát adott az apjának Ali Cediznek és mivel nem volt hol lakniuk felajánlotta nekik, hogy lakjanak nálunk, azóta nálunk is laknak. Azóta Vikram és én is felnőttünk, és jártunk…Egészen addig amíg nem érkezett meg Chanel,az új csaj a suliba.

Az új csaj idegesített az első adandó alkalommal belém kötött. Nélküle is folyton szidtak és sosem vagyok elég de Ő minden ok nélkül mindenbe belekötött amit csináltam az órán... Utána meg annyira egyértelműen nyomulásból bocsánatot kért, látszott, hogy mindig Ő a jókislány! Ráadásul Vic is szimpatizálni látszott vele, aztán amikor rossz irányba küldtem láttam, hogy Vic utána megy és kettesben álldogálnak amikor odaértem, mert kerestem Vicet. Annyira feldühített a viselkedésük mind Chanel viselkedése,mind Vicé. Vikram tartozik nekem, sokkal! Amit én be is fogok hajtani rajta, vagy így vagy úgy!

Amíg élek Vic nem fog más lányra még csak gondolni sem!

Tudom, túlságosan is uralkodni akartam rajta,de Ő volt az egyetlen akin uralkodhattam, Jessicán kívül, és mindenki más csak apuci kicsi lányának kezelt, ami zavaró. Nem vagyok kivételes, de attól még jogom van a szeretethez! Jogom van a tisztelethez!Harcolni fogok magamért, és a dolgaimért, ahogy arra a szüleim neveltek.

Délután találkoztam Jessicával és beszélgettünk egy kicsit, nem volt formában, de nem is nagy baj… Ki kellett háborognom magamat.

- Ez az új lány… Derítsd ki miféle!- mondtam amikor leültünk-

 

- Ugyan, Van, ne parázz miatta. Esélye sincs Vicnél- nyugtatott-

- Fogd be! Majd én tudom mit csinálok drágám! Mit tudom én, barátkozz vele! Infókat akarok, gyorsan és sokat!  Amilyen kis hiszékeny, bevenné, hogy érdekel téged- magyaráztam-

 
- Oké.. Bár én a helyedben Vicre figyelnék- javasolta-

 
- Pont ez az, rá figyelek. Olyan akarok lenni ami neki kell- helyeseltem-

 
- És ez a Chanel, Ő az aki neki kell?- kérdezett-

 
- Igen, ne értetlenkedj már!- forgattam a szemem-

 
- Bocsika- emelte fel a kezét-

 
Tehát mit csinálsz?kérdeztem-           

                                                                    
- Megismerem a csajt, és beszámolok róla neked, Van- válaszolt szárazon-

 
 - Köszike baby- kacsintottam-

 
 -Tudod, nem ártana….- magyarázkodott-- Nem! Pofa be és mars Chanelhez!- fakadtam ki-

 
- Oké… de én még mindig azt hiszem, hogy Vic jogosan dühös. Hisz szüksége lett volna a támogatásodra, és nem is lett volna baja veled, ha nem látja ahogy velem viselkedsz meg a másik srác akit lesmároltál piásan. Tudod, neki is vannak jogai.- védtem meg Vicet-

- Azt mondtam pofa be- kiabáltam vele- 

 
- Ciao Jessy. Holnap nem lesz Mrs. Lanzani tehát, nem lesz olaszunk holnap. Ezt az öt oldalas tesztet kell megcsinálni a következő óráig- ült le Vic Jessica mellé és átadott neki egy köteg papírt-

 
- Grazie Mille- nevetett Jessica- Akkor holnap lyukasóra?-

 
- Pff… Nem tudom. Mrs. Ferrot ismerve, bejön elmondja, hogy nincs óra, mi a feladat aztán arrivederci- mosolygott Vic-

 
- Király. Mizu a spanyoloddal?- érdeklődött-

 
- Hmmm… jól haladok, de kéne még egy jó adag gyakorlás a nyelvvizsga előtt, úgy hat hónapom van. Az ilyen szempontból nem túl sok, pláne a hoki mellett- mondta Vic- 

- Jaa igen…hallottam, hogy kikaptatok a medvék ellen… ne parázzatok miatta. Ha veretlenül mentek tovább megvagytok- váltott témát Jessy- 

- Ja tudjuk. De kéne egy jó középmezőnyös. Mármint valaki aki nem fél a verekedésbe ugrani, meg ilyenek. A mostani srác aki a poszton van nem túl belevaló, profi, de nem fenegyerek- mesélt Vic-

- Vágom. Azzal sem lesz baj szerintem-

- Nem ám… Másik téma, Chanelt nem láttátok? Neki is oda kellene adni, és amúgy is mondani akartam neki valamit, amit reggel elfelejtettem- kérdezte Vic-

- Nem láttam, suli után gyorsan eltűnt Ő is a tesójával együtt- vont vállat-

- Melody vagy Alex?- érdeklődött-

- Sajna nem- válaszolt Jess-

- Oké. Még egy jó hír neked. Rájöttem a vibrato javítási technikájára- mesélt Vic-

- Mi? Imádlak! Hogy kell?- pattant fel Jessica-

 
 - Oh, tehát. Beénekelsz, nagyon nagyon nagyon jól. Aztán hátrahajtott fejjel szolmizálsz, a legmagasabb hangig. És a legmagasabbat kitartod, egyre hosszabb ideig kellene neki sikerülnie, és ta-da vibrato!- avatta be Vic a dologba- 

 
- Imádlak! Király vagy, vissza is sietek a suliba gyakorolni. Otthon kicsit nehezebb, több a zaj- állt fel Jessica és elment-  

 

- Megyek a suliba én is, ha nem nekik akkor a szekrénybe teszem ezeket, reggel odaadom legrosszabb esetben- állt fel ő is és elmentek-

Ez volt tehát a tervem, Jessica minden infót megad nekem, én pedig azokat használva elmarom őt innen. Mindent be fogok vetni, hogy megvédjem azt amiért eddig harcoltam. Vicet, és azt aki/ami vagyok. Mindenki azt hiszi képtelen vagyok cselekedni, emberi lenni. Pedig ugyanolyan törékeny vagyok. És valahányszor Vic így megjelent anélkül hogy hozzám szólt volna úgy éreztem magamat, mint egy rongydarab.