Műveink

Gábor (5) Molly (6)

2015. november 28., szombat

1. fejezet

Iszonyatos fejfájással keltem fel. Na jó az iszonyatos egy kicsit túlzás de az a fajta fejfájás volt ami nem annyira hasogató mégis érzed és tudod, hogy ott van, vagyis a legrosszabb. Úgy emlékeztem, hogy tegnap este valaki erősen fejbe vágott, de arra már nem, hogy ki volt az és hogy miért tette. Mindegy bevettem pár tablettát és máris jobban lettem. Aztán jött a neheze, ki kellett kelnem az ágyból. Az még fejfájás nélkül is bonyolult. Az ágy olyan puha és meleg és kényelmes, az élet pedig rideg és gonosz és inkább maradnék az ágyamban minthogy emberekkel kelljen kommunikálnom meg hasonló élet-cuccokat csinálni. Szóval, hogy közelebb kerüljek a felkelés pillanatához a hasamra fordultam és még a fejemet is felemeltem 5 másodpercre. Nem volt kellemes vissza is zuttyantam a párnára. Hát megpróbáltam. Kemény küzdelem volt és a gravitáció nyert, mint minden egyes alkalommal
Aztán meghallottam az e világban létező legförtelmesebb, leggyalázatosabb hangot, amit minden ember gyűlöl. Ez a hang tönkreteszi az összes reggelemet és megmérgezi az egész életemet. Ez a hang Taylor Swift Bad Blood című száma, amit meggondolatlanul beállítottam ébresztőnek reggelre amikor a kedvenc számom volt. Soha, de soha ne állítsd be ébresztőnek e kedvenc dalodat. SOHA.
Le akartam csapni, hogy elhallgattassam de véletlenül levertem és képernyővel lefelé a földre zuhant, mint ahogy egy normális telefonfüggő tinitől elvárható, azonnal felugrottam, már egy csepp fáradtságot sem éreztem.
Egy szívrohammal megfűszerezett agyvérzéses pánikrohamot hordtam ki a lábujjamon ahogy lassan felemeltem Iphone 5S modellemet a padló kemény zsanérjairól. Nem ez nem történhet meg velem, ha törött képernyővel megyek suliba akkor már nem lehetek a népszerűek klikkjében. Akkor láttam meg, hogy minden oké, a képernyő él, gratulálók mindenkinek, túl vagyunk a krízishelyzeten, a páciens életben maradt.
Nagyon csábító volt, hogy visszazuhanjak az ágyam hívogató, szexi karjaiba, de rájöttem, hogy éhes vagyok és éreztem, hogy anya palacsintát készít és még nem égette oda.
Szóval volt időm, hogy még szebbé tegyem magam. Beléptem a fürdőszobámba és láttam, hogy tegnapról ott maradt egy véres zsepi a csap mellett amit odadobtam amikor hazaértem és belehánytam a vacsorámat a WC-be. Még mindig fájt a fejem és megint felfordult a gyomrom amikor a a tegnap este eseményeire gondoltam. Gyorsan belehajítottam a gyűrött cuccot a kukába és megmostam a fogaimat. Ki akartam jutni, amilyen gyorsan csak tudtam, de azt is tudtam, hogy a fogaim egészsége és higiéniája rendkívüli fontossággal bír és nem kapok nyalókát amikor legközelebb megyek a fogorvoshoz ha fogaim állapota nem felel meg az ízlésének, márpedig ki menne a fogorvoshoz ha nem kap érte semmit. De persze a fogorvos csak azért ad édességet, hogy maradjon páciense akin kiélheti szadisztikus, ferde hajlamait.
Feltettem egy enyhe sminket, hogy elfedjem egy kicsit a felkeléskor szerzett táskákat a szemem alatt. Még matattam egy kicsit a szekrényben, hogy magamra dobhassak valamit, mert a mai világban valahogy még mindig nem tolerálják ha alsóneműben mész suliba, aztán kivánszorogtam a konyhába, ahol megláttam ahogy anya éppen odaégeti a palacsintát. Elkéstem, mindegy, egy tonna juharszirup és alig érezhető a korom a elcseszett kaján.
- Anya, már mondtam, nem hagyhatod a palacsintát a tűzön, nem vetted észre, hogy állandóan odaég?
- De hát így szeretitek, nem?
- Anya senki sem szereti az égett palacsintáid, még te sem. Szerinted miért kerül a nagyi mindig kórházba miután nálunk kajál?
- A nagyanyádnak csak rossz az emésztése.
- Akkor ez biztos valami genetikai betegség a családban mert valahogy úgy tűnik, hogy mindenki aki eszik nálunk utána valahogy mindig itt is hagyja, általában a fürdőszobában.
- 18 éves vagy, úgy gondolom képes vagy reggelit készíteni magadnak, ha nem tetszik az amit csinálok.
- Végül is a kormos palacsinta biztos jót tesz a szemnek meg hasonló testi szerveknek.
- Én is így gondoltam. Egyébként milyen volt a tegnap este?
- Volt egy pár problémám, de a végén sikerült megoldanom mindent.
- Akkor jó, kicsit aggódtam, de tudtam, hogy meg tudod oldani vagyis reméltem.
- Ahogy mondtad, már 18 vagyok szóval asszem képes vagyok elvégezni amivel megbízol.
- Az anyád vagyok, úgy kell tennem mintha aggódnék. Szerinted mit gondolnának a szomszéd anyukák?
- A lányod vagyok, szóval úgy kell tennem mintha érdekelne.
- Ez remek, akkor most úgy teszek mintha pénzt adnék neked.
- Jól van, majd később kiveszem a tárcádból.
- Kár, hogy nem tudod hova tettem.
- Nem tudom mikor tanulod meg, hogy ne hagyd a konyhapulton ha nem akarod, hogy elcsórjam.
- Gondolkodtam is, hogy hol lehet.
- Nem hiszem el, hogy felvettek orvosira.
- Úristen, remélem, hogy nem hagytam tegnap benne a szikét a veseműtéses betegemben. Eléggé fájt utána az alhasa és nem találtam a kedvenc szikém.
- Örülök, hogy érvényben van az a szabály, hogy családtagok nem műthetnek közeli hozzátartozókat.
- Úgy gondolod, hogy megmenetelének.
- Az egyetlen okos gyereked vagyok, szegényen szeretnél meghalni, mert Dawn szerencsés ha felveszik kukásnak.
- Csak mert a húgod azt hitte, hogy Kínában lakunk amikor átvezettünk Honolulu ázsiai negyedén, még nem jelenti azt, hogy buta, csak egy kicsit… zavarodott, megérthető ebben a nemzetközi világban, hogy néha nem tudjuk hol vagyunk.
- Akárhányszor elmegyünk oda mindig sír, hogy haza akar költözni.
- Az amerikaiak amúgy sem jók földrajzból, legalább a felük nem tudja, hogy Hawaii az Egyesült Államok része. A húgod majd talál egy férjet aki ugyanolyan buta mint ő és boldogan élnek amíg, az állam el nem kobozza a házukat mert nem tudják, hogy kell befizetni az adókat. Utána nálad fognak élni, mivel gazdag leszel.
- Majd lehet a szobalányom. A gazdagoknak mindig van.
- Egyébként belehúzhatnál, mert megint el fogunk késni.
- Ez nem az én hibám, hogy minden reggel elindulsz nélkülem és vissza kell fordulnod.
- Csak siess.
- Oké, oké, mindjárt kész vagyok.

Bementem a szobámba, hogy felkapjam a táskám meg kicsit megigazítsam a púderomat ami eltakarta a hatalmas karikákat a szemem alatt. Kirohantam a nappaliba, ahol mint mindig minden szét volt dobálva, megevett Oreós és csokis papírok mindenütt, a húgom a kanapén tespedt és valamiért egy gyilkosságról szóló riportot nézett ami tegnap történt. Mondtam neki, hogy jó lenne ha kitakarítana mire hazaérünk, de csak mordult egyet vagy nyögött vagy valami. Mindegy, tudom, hogy úgyse fog. Kirohantam a kocsihoz, mivel anya gyakorlatilag ráült a dudára, amivel felébresztette az egész szomszédságot, mint minden reggel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése