2. fejezet

- Anya, lassíts egy kicsit, még elütsz valakit.- nyafogtam félig becsukott szemmel.

- Akkor legalább mára is lesz munkám.- mondta, miközben tövig benyomta a féket, mert egy lámpa épp két másodperce váltott pirosra. Megint lesmároltam a kesztyűtartót és már annyiszor megtörtént, hogy kezdek romantikus érzéseket táplálni a szexi fekete műanyag felület iránt. Végül is ahány srác érdeklődik irántam akár már ma igent mondanék, ha elég nagy lenne a gyémánt a gyűrűn. De miből is venne, még állása sincs, itt lakik a kocsinkban. Miért is elmélkedek egy kesztyűtartón. Ennyire magányos lennék?

            Anya elindult volna, de egy barom kiskölyök átrohant előttünk és az orrom most a másik irányba ferdült, egyre jobban megerősítve azt a sejtésemet, hogy gyűjtenem kéne orrplasztikára.

Anya nem a legnyugodtabb lélek és a gyerekeket sem különösebben kedveli szóval sietve lehúzta az ablakot és kiordított még mielőtt a gyerek eltűnt volna a sarkon.

- Héj te remélem, van egészségbiztosításod, mert ha még egyszer átrohansz, így előttem nem fogok fékezni.

            Szegény kisfiú még pofára is esett miközben visszafordult, hogy megnézze milyen őrült néni ordítozik neki. Anya visszahúzta a fejét és jóízűen röhögött miközben 5 centiméterrel jobbra araszolt és most a gázpedált nyomta megint tövig. - Hah, a mai nap is jól kezdődik!

-  Nem tudom elhinni, hogy téged felvettek az orvosira még munkát is adtak neked, miközben kisgyerekeknek okozol maradandó traumákat.

-  Nem volt empátia vizsga vagy ilyenek.

-  Gondoltam, mivel akkor nem lennél agysebész és akkor nem lennénk gazdagok.

-  Héj a Titanicban, amikor Rose búcsút mondott Jack-nek, majdnem sírtam.

-  A nevetéstől, az egész mozi minket nézett, mert annyira nevettél, hogy ráöntötted az előtted ülő nőre a kóládat.

-  Mindenki tudja, hogyha Rose összehúzta volna magát, akkor Jack simán fel tudta volna magát szuszakolni arra a hajódarabkára és akkor boldogan élhettek volna, de nem, mert Rose lévén a gazdag, elkényeztetett liba, aki volt szétterült és direkt kinyírta Leonardo DiCapriót akit még egy Oscar sem vigasztal.

-  Mindegy, Mr. Harry mondta, hogy informáljalak arról, hogy be kéne menned, mert beszélni akar veled.

-  Hát mit csinált az én kislányom, csak nem megvert valakit. Olyan büszke lennék rád.

-  Csak elaludtam az egyik órán.

-  És erről akar velem beszélni? Ha nem akarja, hogy elaludjatok, akkor tartson érdekesebb órákat. Matek tanár, legyen logikája

-  Én is ezt mondtam és büntetésbe küldött.

-  Nyugi megmondom neki, hogyha bármikor agyműtétre lesz szüksége, akkor én vagyok az egyetlen Honoluluban és nem ajánlom, hogy az egyetlen agysebész lányát büntetésbe küldje. Ohh, ezt fel kell vennem.

            Tudom, hogy amikor anyát hívják, akkor kb. egy órán át dumál, megfűszerezve a mondatait bonyolult orvosi lexikonokban található szavakkal, amiket senki sem ért még a kollégái sem. Unatkoztam szóval, mint mindig kibámultam a mellettünk elballagó emberekre, akik Starbucks poharakat szorongattak vagy éppen az Instagramra posztoltak egy általuk jónak gondolt szelfit egy arcot karmolóan klisés szöveggel együtt mintha bárkit is érdekelne a nyomorult kis életük és az irreleváns, ostoba véleményeik. Oké, oké. A nagyanyjukat talán érdekli, bár emlékszem, amikor egyszer a nagyimnak meséltem arról, hogy megmentettem egy cicát azt mondta, hogy fogjam be, mert éppen a szexi szörfösöket nézi. De a nagyi mindig ilyen volt, egyszer elcserélt egy tucat tojásért és mondta, hogy kicsivel később szökjem vissza. Mindig azt mondta, hogy az életre tanít egy életre, amiben eladod a családtagjaidat és megeszed a szomszéd kutyáját, mert mindig a pázsitodra hány. Nem csoda, hogy anya nem engedi, hogy hot-dogot együnk nála.

-… oké szóval ma Hawaii kormányzójának a fiát fogjuk operálni szóval, készítsd elő a műtőt tizenegy órára. Oké talán hathatunk egy kicsit a kormányzóra, hogy emelje a béreinket, mármint eléggé izgulós vagyok. Na, mennem kell.

- Szóval akkor beszélsz majd a matektanárommal?

- Nem hiszem, nincs kedvem és időm se.

- Akkor mit csináljak? Nem fogják csak úgy elengedni a büntetést.

- Ezen változtatna valamit, ha én beszélnék velük? Valószínűleg így is úgy is megbüntetnek.

- Igen, de elmondhatnád nekik, hogy azért voltam fáradt, mert neked kellett segítenem.

- Erről már beszéltünk, és jól tudod, hogy nem sülne el jól a dolog. Téma lezárva. Kibírsz egy délutáni bennmaradást.

Ekkor érkeztünk meg a suli elő, szóval a legjobb megsértett és lázadó tini képet magamra öltve kivágtam a kocsi ajtaját, kiverekedtem magam az öv alól majd kirontottam a kocsival és megpróbáltam becsapni az ajtót miközben dühösen hunyorítottam anyára, de a pulcsim cipzárja beakadt a kilincsbe és elszakította. Anya röhögött én meg még dühösebben elviharzottam az suli kapuja felé a pulcsim meg szakadtan lógott rajtam. A legközelebbi kukánál le is rántottam magamról és egy labdaként belevágtam a félig megevett szendvicsek és rohadt almák közé. Te jó ég mennyit pazarolnak ezek az elkényeztetett barmok. Belöktem a suli kétszárnyas ajtaját, mint ahogy a hollywoodi filmekben szokták a menő csajok, amikor éppen mennek bosszút állni valakin és mindenki szájtátva bámulja, hogy milyen magabiztosak és szexik. Hát igen én is így nézhettem ki a magabiztosság meg a szexiség nélkül, meg a temérdek imádó nélkül, aztán eszembe jutott, hogy még mindig utálom anyát szóval próbáltam megtartani, legalább amíg be nem érek a mosdóba. Nem tudom, miért a mosdóba menekülnek az emberek a filmekben, és hogy én miért a filmek szerint vitelezem ki az oktatási életem, de igazából pisilnem is kellett szóval a mosdó tökéletes helynek a bizonyult testi és lelki szükségleteim csillapítására. Szóval berontottam a mosdóba, kicsit sajnálom, hogy az ajtók látják kárát az emberek dühének, szerencsére senki nem volt bent és elkezdtem szidni anyát, a sulit, az életet és mindenkit, aki eszembe jutott, aztán pisiltem, megmostam a kezem és bementem az első órára.